Lifestyle

6 reggeli hiba, amit nem veszel észre, de eredménytelen lesz tőlük az egész napod

A koronavírus-járvány kezdete óta sokak számára lehetetlen küldetés a reggeli rutin bevezetése, és sajnos minden igyekezet ellenére kudarcba fulladnak az erre tett kísérletek is. Ha lecseng a pandémia, akkor bizony mindenkinek vissza kell térnie a régi kerékvágásba, ami nem lesz egy gyalog galopp, ezért most hoztunk 6 egyszerű praktikát, amit mindenképp érdemes kipróbálni az eredményes nap érdekében.

Öltözködés

A pszichológusok is már észrevették, hogy az agyunk teljesen másképp viselkedik, ha ki vagyunk öltözve, ellenben azzal, amikor olyan ruhát viselünk, ami valójában nem is tetszik nekünk, vagy éppen nem túl komfortos. Érdekes tény az is, hogy ha valaki alkalmi ruhát, esetleg öltönyt visel, jobb pontszámokat ér el az intelligencia teszteken.

Korán ébredsz fel

Sokszor hallottuk már azt a felvetést, hogy az, aki korán kel, sokkal produktívabb napot zár. Ez azonban erős túlzás, hiszen minden ember más, más igényekkel, így ha te szeretsz tovább aludni, akkor nem erőszakolhatod meg a szervezeted. Az a személy, aki reggel 10-kor ébred, ugyanolyan eredményes tud lenni, mint az, aki reggel 5-kor kel; az a fontos, hogy mennyire fókuszált a nap folyamán.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Hidratálás

A táplálkozási szakértők szerint rettentő fontos a reggeli hidratálás, hiszen ez ad megfelelő löketet az egésznapos pörgéshez. Azonban nem csak erre kell nagy hangsúlyt fektetnünk, hanem az étkezésre is, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű szénhidrát, valamint fehérje kerüljön a tányérunkra.

Lapozz a cikk folytatásáért!

Lapozz a cikk folytatásáért!

Fotó: 123RF.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Egy beszélgetés ezen a héten teljesen új irányba terelheti az Oroszlán gondolatait. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.
Sztárok
Jean-Claude Van Damme lánya nemcsak szépségét örökölte édesapjától, hanem elképesztő kitartását és harcművészeti tehetségét is.
Sztárok
Cameron Diazt szinte mindenki ikonikus szőke hajával azonosítja, pedig volt egy film, amelyben teljesen más külsővel sokkolta a rajongókat.
Lifestyle
Lehet, hogy évek óta rossz hőmérsékleten alszol, és közben azt gondolod, csak az ágyneművel vagy a matraccal van baj. A szakértők szerint ugyanis a hálószoba hőmérséklete meglepően sokat számíthat...