Lifestyle

Pár nap múlva már kezdődhet a nyitás Magyarországon - így alakul át az életünk

Ha a beoltottak száma eléri a 2,5 milliót, korlátozásokkal bár, de ismét kinyithatnak az üzletek, illetve a szolgáltatások is újraindulhatnak. Úgy tűnik, ez a pillanat közelebb van, mint eddig hittük.

Hamarabb nyithat az ország

A vártál hamarabb elkezdődhet a koronavírus-korlátozások utáni nyitási folyamat Magyarországon, a Portfolio cikke szerint ez már a hét második felében bekövetkezhet. Szinte teljesen biztos, hogy az elkövetkezendő napokban a beoltottak száma hazánkban eléri a 2,5 milliót, márpedig egy március 17-én közzétett kormányrendelet (A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának első fokozatáról) ehhez a számhoz köti a nyitási folyamat kezdetét: ekkortól korlátozásokkal bár, de újra kinyithatnak az üzletek, sőt a szolgáltatások is újraindulhatnak. Persze mindez még nagyon messze van a nyájimmunitástól: egyes becslések szerint a lakosság 70-80 százalékának kellene megkapnia a vakcinát, hogy egy ország újraindítása minden szempontból biztonságosnak minősüljön - a kormány azért tekinti mégis igazodási pontnak ezt a számot, mert ha 2,5 millió embert már beoltottak, az egyúttal azt is jelzi, hogy a 65 éven felüli valamennyi regisztrált megkapta már a vakcinát. Orbán Viktor nagypénteki rádióinterjújában azt mondta, húsvét után pár nappal érhetjük el a 2,5 millió beoltottat, a Portfolio szerint erre április 7-8. környékén van komoly esély.

Fotó: 123rf

Lapozz, még nincs vége!

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...
Sztárok
György hercegnek számos regulának kell megfelelnie, melyek között van olyan, ami azt szabályozza, milyen ruhák alkothatják a gardróbját.