Home&Design

2027-ben nyílhat az első luxushotel, mely a világűrben, Föld körüli pályán kering majd

A saját tengelye körül forog majd

A hotelt állítólag gyűrű alakúra tervezik, és számos kisebb egységből, kapszulából tevődik majd össze. A kliensek kényelméről és nívós szórakozásáról mozik, edzőtermek, kávézók, éttermek fognak gondoskodni, és természetesen delejező, Földre nyíló panorámában is lehet majd gyönyörködni egy-egy élvezettel elfogyasztott fogás között. A hotel 400 fő fogadására lesz alkalmas, a kivitelező számításai szerint részenként adják majd el különböző befektetőknek, akik a saját részeik menedzseléséért lesznek felelősek. A szállodában államok és magáncégek egyaránt vásárolhatnak egységeket. A projekt irányítói nagyon bizakodók, azt mondják, a hotel indulásától datálja majd az emberiség a második ipari forradalmat. A szálloda egyébként a saját tengelye körül fog forogni, hogy így egy gyenge, de a lakók magas komfortélményéhez szükséges mesterséges gravitációs mező keletkezzen.

Fotó: 123rf
Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

A tél vége felé sokszor érezzük úgy, hogy szeretnénk egy gombnyomásra élvezni a melegebb időjárást, elég volt a hideg, szürke, borús időből. Sokan vagyunk ezzel így, ám amíg várjuk, hogy beköszöntsön a tavasz, van néhány tippünk, amivel hamarabb felrázhatjuk a hangulatunkat, mint gondolnánk. Kezdjük a tavaszi megújulást otthonunk szépítésével!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Home&Design
Lifestyle
Váratlan szituációban találja magát a Rák számára. Napi horoszkóp.
Sztárok
A királyi hölgyek minden megjelenése, valamint színválasztása egy-egy üzenet hordoz, ráadásul nemcsak stílust, hanem személyiséget, magabiztosságot és diplomáciai érzékenységet is közvetítenek.
Lifestyle
A vőlegény teljesen ledöbbent, amikor a menyasszonya elárulta, milyen furcsa családi hagyományt várnak el tőlük a nászéjszakán.
Lifestyle
Tudtad, hogy a háziállatok nemcsak aktívabbá és színesebbé teszik a mindennapjaidat a sétákkal és a játékidővel, hanem időskorban az agyműködésedet is támogatják? Erre világított rá egy új kutatás.
Lifestyle
Nem csak a karrier, a magánéletük szempontjából is katasztrofális hónap vár rájuk.
Home&Design
Egy otthon lehet elegáns és időtálló, mégis friss és izgalmas – a profik megmutatják, milyen elemekkel tudod kiemelni, hogy ne olvadjon bele a megszokottba.