Egészség

Minden, amit tudni akartál a lúgosításról

A természetgyógyászok szerint a depresszió és elhízás oka a túlzott savasodás lehet. A sav-bázis egyensúly felborulása tipikusan modern kori betegség, együtt jár a stresszel és megváltozott táplálkozási szokásokkal. Lássuk, mit is kell tudni róla!

Sav-bázis egyensúly
Az emberi szervezet naponta ki van téve az állandóan változó mennyiségű savas és bázikus, vagyis lúgos anyagoknak. Egy egészséges ember esetében ezek harmóniában vannak - ekkor jó a teljesítményünk és jól érezzük magunkat. Ám a modern életmód, a gyorsételek, a stressz és a mozgás hiánya ezt az egyensúlyt felborítják, és az emberi test elsavasodik.

A természetgyógyászok szerint a túlzott savasodás az oka számos betegségnek, többek között az elhízásnak és a depressziónak is.

Figyelem, a savasodáshoz nem tartoznak hozzá az emésztőrendszer savasodással kapcsolatos betegségei, például a reflux.

Amit enni és tenni kell
A lúgosító életmód egyik legfontosabb alapeleme az étkezés megváltoztatása. Vannak ételek, amelyeket lehetőleg ki kell zárni az étrendből (vagy csak nagyon ritkán enni belőle), és bizonyos ételekből, alapanyagokból pedig sokat kell fogyasztani.

Ha fogyni szeretnél a lúgosító étrenddel, akkor nagyon sok vizet kell meginnod (15 kilónként 1 liternyit), fontos, hogy a gyümölcslevek, levesek nem számítanak, csakis a víz.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ennek az életmódnak fontos alapköve a rendszeres testmozgás, főként a stressz oldása és az anyagcsere felgyorsítása miatt.

Lúgosító ételek a következők:

  • zöldségek (bármely zöldség);
  • a gyümölcsök inkább savasítanak, kivéve a citrom, banán, grapefruit, meggy, kókusz;
  • szója;
  • gabonafélék közül a hajdina, köles és tönkölybúza;
  • magvak közül a tökmag, mandula;
  • fűszerek közül a hagyma, fokhagyma, pirospaprika, cayenne bors, gyömbér

Ételek, amelyek savasítanak:

  • hús: emésztése során húgysavat termel;
  • kóla: foszforsavban gazdag;
  • buborékos italok: szénsavasak;
  • cukor és finomlisztből készült tésztafélék: ecetsavat termelnek;
  • sajt és a sózott, tartósított felvágottak: salétromsavat termelnek;
  • bor: kénsavvá alakul;
  • kávé, tea: csersavban gazdagok

A szakértők azt ajánlják, hogy azok, akik szeretnének áttérni a lúgos étrendre, azok ezt fokozatosan tegyék, mert a drasztikus változások nem tesznek jót. Ügyeljünk arra is, hogy a lúgosító étrend nem tér ki az étrend egyéb tényezőire például a glikémiás indexre, koleszterin-bevitelre és a rosttartalomra. Ezt az étrendet saját magunkra kell szabnunk, ám mielőtt bárki belevágna, kérje ki a háziorvos véleményét!

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Sokan nem is tudják, de a kotyogós kávéfőző olasz találmány, de a magyaroknak is erősen a szívűkhöz nőtt.
Lifestyle
Súlyos, életveszélyes gázmérgezés történt a XI. kerületi Sport11 uszodában, ahonnan egy rendszeresen visszatérő vendéget kétoldali tüdőgyulladással és maró klórgáz- vagy sósavmérgezéssel szállítottak...
Lifestyle
Embertelen körülmények között magukra hagyott gyermekekre bukkant a Kontroll stábjának jelenlétében Anita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei védőnő, aki legutolsó munkanapján járta végig a...
Lifestyle
A fokhagyma termesztése egyáltalán nem bonyolult, néhány apró részletre azonban érdemes odafigyelni, ha igazán nagy és egészséges fejeket szeretnénk betakarítani.
Sztárok
Curtis egy mélyreható és kivételesen érzelmes bejegyzésben osztotta meg gondolatait feleségéről, Barnai Juditról, aki a magyar kosárlabda-válogatott tagjaként élete eddigi legfontosabb világbajnoki...
Egészség
A máj egészségét sokkal nagyobb mértékben befolyásolhatja az étrendünk, mint gondolnánk, bizonyos növényi élelmiszerek pedig különösen értékes összetevőket rejtenek.