Te is megkaptad már a COVID-19 elleni oltások egyikét? Akkor van számodra egy rossz hírünk, a kardiológus mindenkit figyelmeztet

Egy neves kardiológus, Dr. Peter McCullough szerint a vuhani koronavírus (COVID-19) elleni védőoltások állhatnak az egyébként egészséges emberek hirtelen és váratlan szívbetegségei és halálozásai mögött.

Többet árt, mint használ?

A koronavírus-járvány lassan három éve jelen van, így gyakorlatilag már az életünk részévé vált minden vele járó kellemetlenség. A legrosszabb a fertőzésben az, hogy folyamatosan tovább mutálódik, így szinte lehetetlen megállítani vagy megfékezni, hiszen minden hullám során egy-egy újabb variáns veszélyezteti az embereket. A védőoltások megjelenésével azonban sokan elkezdték magukat biztonságban érezni, hiszen a legtöbben azon a pozitív állásponton vagyunk, hogy minél több ismétlő oltást kapunk, annál biztosabb, hogy elkerül minket a betegség, ezáltal másokat sem fertőzünk meg vele. Nos, egy neves kardiológus, Dr. Peter McCullough szerint egyáltalán nem biztos, hogy az oltások jót tesznek nekünk, ugyanis mint kiderült, a COVID-19 elleni védőoltások hirtelen halálhoz és szívbetegségekhez vezethetnek, még akkor is, ha az illető egyébként teljesen egészséges, így épp ez az egészben a rémisztő…

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

vakcina oltás védőoltás covid covid-19

Lapozz a részletekért!

Fotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Folyamatos sírógörcs, érzelmi hullámvasút, állandó túlérzékenység és a környezet intoleranciája csak ront a helyzeten? Sok esetben a mentális problémák mögött ugyanolyan testi tünetek állnak, mint...
Lifestyle
A Vízöntőnek a rohanás közepette érdemes lehet végre megállnia egy pillanatra - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Egészség
A kenyérnek nem feltétlenül kell tiltólistára kerülnie fogyókúra alatt, ám nagyon nem mindegy, milyen fajta kerül rendszeresen a kosarunkba.
Lifestyle
A buddhista tanítások szerint a szenvedésünk nagy része nem a külvilágból, hanem a saját gondolatainkból és hozzáállásunkból ered.
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...
Lifestyle
Gondoltad volna? Nem kell drága vegyszerekhez nyúlni, ha rozsdafoltot találsz a lakásban – a megoldás lehet, hogy már most is ott lapul a konyhádban.