Egészség

Te is megkaptad már a COVID-19 elleni oltások egyikét? Akkor van számodra egy rossz hírünk, a kardiológus mindenkit figyelmeztet

Összefüggések sorozata

Ahogyan azt a Natural News nevű portál is írja McCullough szavai alapján, a koronavírus elleni védőoltások szívizomgyulladást okozhatnak, ezt pedig egy tanulmány is alátámasztotta, mely szerint legalább 100 halállal végződő szívizomgyulladás köthető a vakcinákhoz. A kardiológus egy másik esetjelentéssel is igazolta állítását: az Archives of Pathology nevű folyóiratban megjelent tanulmány egy összefüggésre világította rá az embereket a Pfizer vakcina második adagja és két serdülő szívizomgyulladása között, míg egy csapat dél-koreai kutató egy 22 éves férfi boncolási jegyzőkönyvét vizsgálta, melyből kiderült, hogy az elhunytnál öt nappal a Pfizer első adagja után mellkasi fájdalom jelentkezett, majd hét óra múlva a férfi meghalt. McCullough azonban hozzátette, az, hogy ezeket az eseteket a nyilvánosság elé tárja, azzal nem a félelemkeltés és a riogatás a célja, csupán az, hogy figyelmeztesse az embereket arra, hogy jól gondolja át mindenki, mivel és mennyiszer oltatja be magát, ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy a vakcinák miatt megnőtt a hirtelen halálesetek száma, melyek szinte biztosan a szubklinikai vagy klinikai szívizomgyulladás következményei.

szívroham

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Fotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A Napoletana 1963. augusztusában nyitotta meg kapuit a Váci utca 16-ban, az egykori Fontana üzletház helyén. Akkor viszont még nem igazán tudtuk, mi is az az eredeti olasz gasztronómia!
Sztárok
Nagyon sokáig találgatták, hogy Curtis vajon az RTL, vagy a TV2 képernyőjén fog-e feltűnni. A rapper teljes őszinteséggel nyílt meg a témában.
Lifestyle
Az internetes bűnözők meg tudják lovagolni a különböző csaláshullámokat, hogy be tudjanak húzni a csőbe. Még egy OTP-s bankleállásnál is fokozottan oda kell figyelnünk.