Egészség

Ez a házaspár úgy döntött, hogy csak hetente háromszor eszik

A gyerekek bármit ehetnek

Camila és Akahi egyébként 2005-ben találkoztak, három évvel később házasodtak össze. 2008-ban Dél-Amerikában utazgattak, ahol egy barátjuk bevezette őket a food-free életmód rejtelmeibe. Akkor már évek óta vegetáriánusok voltak, de az új ismeretek hatására átváltottak a szigorúan csak gyümölcsökből álló táplálkozásra. Ezután jött a fényevés 3 éves korszaka, amit egy 21 napos bevezető előzött meg. Az első hét napon nem ehettek és ihattak semmit, a maradék két hétben pedig csak vizet és hígított gyümölcslevet vehettek magukhoz. Most heti háromszor, négyszer étkeznek, de általában csak akkor, ha valamilyen társas összejövetelen vannak.

Felmerül azonban a kérdés - legalábbis bennünk biztosan felmerült - hogy mi a helyzet a gyerekekkel? A szülők vajon tőlük is elvárják, hogy kövessék a példájukat? Camila és Akahi azt mondja, nem. Ehetnek bármit, amit megkívánnak, a pizzától elkezdve a fagyiig. Arra ösztönzik őket, hogy próbáljanak ki új dolgokat és legyen egészséges kapcsolatuk az étellel.

Most 70 éves ez a nő, de elképesztően dögös bikiniben

Nem, ezt tényleg nem akarjuk elhinni. Nézd meg a fotókat itt!

Fotó: dailymail.co.uk

Oldalak

Egészség
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.
Sztárok
Sokan felfigyeltek arra, hogy Ördög Nóra súlya a karrierje fellendülése óta nem igazán ingadozik. Most elárulta, hogy tud még mindig ilyen csúcsformában lenni.
Lifestyle
Bár sokan nem veszik észre és igencsak félvállról veszik a jelenséget, a kemény víz otthonunkban bizony igencsak sok negatív következménnyel járhat.