Egészség

Ez a házaspár úgy döntött, hogy csak hetente háromszor eszik

Terhes volt, de szinte semmit nem evett

Érdekesség, hogy a feleség a három évig tartó éhezésük időszakában várta első gyermekét, és ha hihetünk a szavainak, a 9 hónap alatt mindössze 5 alkalommal evett szilárd táplálékot. „Kész voltam arra, hogy a pici kedvéért változtatok a szokásaimon, de egyszerűen nem tudtam: nem voltam éhes. A vértesztjeim mind a három trimeszterben tökéletes eredményeket mutattak, a kisfiam pedig makkegészségesen jött a világra” - szögezte le.

A kétgyerekes anyuka a második terhessége alatt azért már evett, bár a harapnivaló mennyisége még mindig semmi volt ahhoz az adaghoz képest, amit egy felnőtt ember, vagy akár egy gyerek elfogyaszt. Gyümölcsöket, zöldségleveseket vitt be a szervezetébe.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Camila elmondta, hogy jelenleg egészségesebbnek, boldogabbnak érzi magát, mint valaha. A food-free diéta segített normalizálni a súlyát és a PMS-tüneteket is enyhítette. Nem beszélve arról, hogy mivel kevesebbet költenek finom falatokra, sokkal több pénz marad más, szükséges dolgokra. „Végre megértettük, mit akarunk az élettől. Ez nem arról szól, hogy soha többé ne egyél. Inkább arról, hogy ne csak a fizikai, hanem a kozmikus táplálkozást is megértsd, magadévá tedd, és határok nélkül élj.”

Fotó: dailymail.co.uk

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Pultosnak lenni nem könnyű, és egy szakmabeli elárulta, milyen dolgok tudják őket manapság a legjobban felidegesíteni.
Lifestyle
A Rák egy kreatív elképzelése támogatásra találhat, vagy olyan emberekkel találkozhat, akik segítenek kibontakoztatni terveit. Olvasd el a mai horoszkópod!
Lifestyle
A tikkasztó nyári hőségben nem kell azonnal cukros üdítők vagy jégkockák után nyúlnod: három gyógynövény természetes módon, belülről hűti le a tested.
Sztárok
Alaposan meglepődött mindenki, de Polgár Judit is ott volt az esélyesek között, hogy Magyarország új köztársasági elnöke legyen.
Sztárok
Lamine Yamal a 2026-os labdarúgó-világbajnokság egyik legnagyobb felfedezettje és legfényesebb csillaga, aki a pályán kívül is boldog időszakot él át. A fiatal futballsztár szívét ugyanis egy...
Egészség
A séta még mindig az egyik legegészségesebb dolog, amit a diétába is be lehet illeszteni.