Egészség

Egy hónapig nem ittam kávét, az eredmény engem is meglepett

Megcsinálta, amit csak kevesen mernének.

Kávé nélkül egy hónapig

A Brightside újságírója bevállalta, amit sokak csak a rémálmaikban tudnak elképzelni: egy hónapig nem ivott kávét. Dicséretes elhatározás, főleg úgy, hogy a kísérlet előtt évekig minden egyes nap egy jó feketével köszöntötte a reggelt. Az ötlet onnan jött, hogy bár többször is elgondolkodott rajta, mi lenne, ha megszabadulna a kávétól, sehol sem talált megbízható információkat a lehetséges következményekről. Elhatározta, hogy ő lesz a tesztalany - így legalább első kézből tapasztal meg mindent. Élményeiről kendőzetlen őszinteséggel számolt be.

Első hét

Az első nap volt a legnehezebb. Egyszerűen képtelen voltam koncentrálni, és állandóan csak aludni akartam. Végső elkeseredésemben mindenféle alternatív lehetőséget kipróbáltam a zöld teától kezdve a cikórián át a gyümölcsökből és magvakból összeállított salátáig - szerencsére némelyik még használt is.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Második hét

A második hét elején annyira szerettem volna kávét inni, hogy majdnem belehaltam. A cikória többé már nem segített rajtam. Az elhatározásomhoz azonban ragaszkodtam, és emiatt nagyon büszke voltam magamra.

Lapozz, a cikk folytatódik a következő oldalon!

Fotó: brightside.me

Oldalak

Egészség
Sztárok
Matolcsy Ádám továbbra sem jelentkezett a hatóságoknál, miközben már külön erre szakosodott nyomozói egység keresi. Egy büntetőjogász szerint a külföldi tartózkodás sem jelent feltétlenül védelmet.
Lifestyle
Neked mit ígérnek a csillagok a szerelemben? A hétvégi horoszkópból kiderül!
Home&Design
A legtöbben ugyanazokat a helyeket választják, ha el szeretnék rejteni otthon a készpénzt, az ékszereket vagy a fontos dokumentumokat. Csakhogy ezekkel a jól ismert megoldásokkal a betörők is...
Lifestyle
Hiába vásárolsz körültekintően, néhány nap alatt mégis fonnyadt zöldségek és penészedő gyümölcsök fogadhatnak a hűtőben? Létezik egy meglepően egyszerű módszer, amellyel sokat tehetsz azért, hogy...
Lifestyle
A hatékony téli vitaminpótlás nem a legdrágább tablettákon múlik, hanem azon, hogy megértsük a saját szervezetünk téli biológiai igényeit.
Fashion&Beauty
A csípőnadrágok és a flitteres haspólók után újabb kétezres évekbeli alapdarab tért vissza a köztudatba: a vékony sál, amelyet az internet népe csak „Hannah Montana-sálként” emleget.