Egészség

Egy hónapig nem ittam kávét, az eredmény engem is meglepett

Harmadik hét

Észrevettem, hogy sokkal könnyebben alszom el, nem forgolódok, nem kelek fel minden órában. Azt kell, hogy mondjam, nagyon jó érzés volt.

Negyedik hét

Szinte játszi könnyedséggel ébredtem reggel: hatkor csörgött az óra, de csak háromszor nyomtam le a szundi gombot. Ez nálam már hatalmas haladás!

Mit tanultam a kísérletből?

Jobban alszom

Nyugodtan pihenek legalább 6 órán keresztül. Nem is kell már a kávé ahhoz, hogy ébernek érezzem magam!

Több energiám van

Egész nap egészséges módon pörgök, az elmém ugyanakkor sokkal kiegyensúlyozottabb. Nem izgulok, nem stresszelek annyi mindenen, mint előtte.

Szebb vagyok

A normális mennyiségű alvás megszépít. A bőröm frissebb, fiatalosabb, a szemem alatti karikák pedig eltűntek.

Nem vagyok függő

Be kell vallanom, miután letelt az egy hónap, két különböző helyen is megittam egy-egy kávét. És tudjátok mit? Semmilyen hatást nem keltettek bennem. Nem vagyok többé függő. Hogy szerethettem ezelőtt ennyire a kávét?

A legfontosabb dolog

Nem bántam meg, hogy belevágtam: meglepett az eredmény, de jó értelemben. Rájöttem, hogy igazából nem magát a kávét szerettem, hanem a hozzá kapcsolódó rituálét: felkeltem, megfőztem, kitöltöttem, megittam. Szóval a legfontosabb dolog az, hogy ne mindent csak a napi rutin miatt csináljunk, hanem azért is, mert örömünket leljük benne.

Utóirat: természetesen nem akarok örökre lemondani a kávéról. Hetente egyszer-kétszer mindenképpen iszok egy jó minőségű feketét - nem szokás, csak alkalmi kényeztetés.

Ne csak főzz velük! 6 jótékony hatású olaj, amitől egészségesebb leszel

A legtöbb növényi olaj gyógyíthat - mutatjuk, melyek ezek!

Fotók: brightside.me

Oldalak

Egészség
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.