Egészség

Ezért veszélyesek a mesterséges ételadalékok

„Táplálkozzunk egészségesen!” - halljuk nap, mint nap. De honnan tudhatnánk, mi egészséges, ha szinte minden boltban kapható élelmiszeren feltüntetik az apró betűs résznél a sok E-betűs anyagot? Ezek többsége káros hatással lehet szervezetünkre, mégis rendszeresen fogyasztunk belőlük.

Mi az az E-szám?
Az Európai Unió által jóváhagyott adalékanyagokat jelölik nagy E betűvel az élelmiszerek, illetve az alkoholos- és üdítőitalok címkéjén. Ezeket azért engedélyezték, mert bizonyítottan egyik sem okoz semmiféle egészségkárosodást. Ennek ellenére léteznek olyan E-számokkal jelölt anyagok, amelyeket már betiltottak.

Amitől allergiásak lehetünk
Főként a különböző sűrűséget szabályozó anyagok okozhatnak allergiát. Ilyenek a guargumi (E412), valamint a tragantmézga (E413), amik főleg a müzlifélékben, illetve süteményekben találhatók meg. Kísérletek alapján kiderült, hogy immunrendszeri-, máj-, illetve pajzsmirigy- elváltozásokhoz is vezethetnek.

Amiktől fájhat a fejünk
A tartósítószerek között is akadnak kifejezetten egészségtelenek. A nátriumszorbát (E201) akár fejlődési rendellenességeket is okozhat. A kén-dioxid és a kénessav sói (E221-228) rosszullétet és hányingert, valamint migrént is előidézhetnek.

Amik rákot okozhatnak
A szintetikus ételfestékek, melyek főleg az ínycsiklandó cukorkák és édességek alapanyagai, különösen veszélyesek az egészségünkre nézve! A tartrazin (E102), a kinolinsárga (E104), az azorubin (E122), valamint az alluravörös (E129) mind elősegítik a daganatos betegségek kialakulását. Így ezek a legártalmasabb, legalattomosabb ételadalékok.

Amik kábaságot idézhetnek elő
Az aszpartám (E951) sok emberben allergiás reakciókat válthat ki, illetve rosszullétet, szédülést, zavart, vagy kábaságot is okozhat. Ez többnyire a diabetikus élelmiszerekben található meg.

Jó tanács
Mindig olvassuk el a fogyasztói tájékoztatókat, hogy tisztában lehessünk vele, milyen adalékanyagokat tartalmaz a megvásárolni kívánt termék. Ha nincs feltüntetve rajta, akkor az egészségünk érdekében, inkább hagyjuk a boltban.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Egy beszélgetés ezen a héten teljesen új irányba terelheti az Oroszlán gondolatait. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.
Sztárok
Jean-Claude Van Damme lánya nemcsak szépségét örökölte édesapjától, hanem elképesztő kitartását és harcművészeti tehetségét is.
Sztárok
Cameron Diazt szinte mindenki ikonikus szőke hajával azonosítja, pedig volt egy film, amelyben teljesen más külsővel sokkolta a rajongókat.
Lifestyle
Lehet, hogy évek óta rossz hőmérsékleten alszol, és közben azt gondolod, csak az ágyneművel vagy a matraccal van baj. A szakértők szerint ugyanis a hálószoba hőmérséklete meglepően sokat számíthat...