Egészség

Elérte a koronavírus Észak-Koreát is, rögtön a legmagasabb veszélyhelyzetet rendelték el

A 25 milliós Észak-Korea területén eddig tagadták, hogy megjelent volna a koronavírus. Most először ismerték el hivatalosan, hogy járvány van.

Szigorú zárlat

Észak-Korea szigorú zárlatot és szigorú karanténintézkedéseket rendelt el a koronavírus terjedése miatt, miután hivatalosan megerősítették a vírus megjelenését az országban. A kormányzó Koreai Munkapárt úgy döntött, hogy elrendeli a legmagasabb járványügyi vészhelyzeti szintet, szigorúan ellenőrzi és irányítja az ország általános járványmegelőzési munkáját – számolt be róla a 24.hu a BBC nyomán.

Észak-Korea több mint két éven keresztül állította, hogy nincs egyetlen Covid-19-es esete sem, megfigyelők szerint azonban a koronavírus régóta jelen van az országban. Bár az állami média most beszámolt arról, hogy a koronavírus omikron variánsa megbetegedéseket okozott a fővárosban, Phenjanban, a fertőzöttek számát nem közölték. Kim Dzsongun állítólag súlyos nemzeti vészhelyzetnek nevezte a járványt, amely áttörte az ország „karanténfrontját”.

A rendelkezésre álló információk szerint Észak-Korea 25 millió lakosa közül egyet sem oltottak be, mivel elutasították a WHO, Kína és Oroszország segítségét is. Ehelyett a határok lezárásával próbáltak gátat szabni a járvány terjedésének, ami komoly gazdasági következményekhez vezetett és súlyosbította a már korábban kialakult élelmiszerhiányt – írja a HVG.hu.

A Telex arról ír, hogy az észak-koreai karanténintézkedések elrendelésével a világon már csak két olyan ország maradt, ahol hivatalosan nem jelent meg a koronavírus. Az egyik Tuvalu, egy 11 ezer lakosú csendes-óceáni szigetállam, míg a másik a nagyjából 6 millió lakosú közép-ázsiai Türkmenisztán.

Lehetséges, hogy hatékonyabb a koronavírus elleni védőoltás orrspray formájában. Jelenleg is több termék tesztelése zajlik, amelyek képesek aktiválni a nyálkahártya immunvédelmét.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...
Fashion&Beauty
A különféle izgalmas ruhatrendek mellett idén természetesen a figyelemre méltó cipőkből sem lesz hiány.