Zacher Gábor: Vannak visszatérő betegeim, akiknek meglátom a talpát, és tudom a TAJ számukat visszafelé

Meglátja a talpát, és tudja a TAJ számát
A sajtótájékoztatón egyébként elhangzott az a kérdés, hogy készülnek-e a Szigeten az új dizájnerdrogokra. Zacher szerint nem tudnak felkészülni, de az akut ellátás szempontjából nem is számít, ki mit vett be. „Az számít, milyen tünetei vannak, hogy kiugrik a szíve, hallucinál, epilepsziás rohama van; később persze lesz mintavétel, és összepárosíthatjuk a tünetet a szerrel. Aki dizájner szert vesz be, az orosz rulettet játszik: nem lehet tudni, mi van bennük.”
Szerinte drogfogyasztásban ott helyezkedünk el, ahol a magyar futball tart: nagyjából az unió alsó harmadának a közepénél. Vannak olyan országok, akik jóval inkább belecsaptak a lecsóba, ahogy ő fogalmaz, de ez nem jelenti azt, hogy Magyarország hátradőlhet. „Nemcsak a felületet kell kapargatni, hanem bele kell nézni a gyökerekbe. Fontos megnézni, hogy a gyerek mit hoz otthonról, mit lát, mik kerültek a puttonyába. Mindig a fiatalokon verjük el a port, pedig ha meg mernénk nézni a gyökereket, más lenne a helyzet.”
Zacher azt mondja, változó, kiben mennyire maradnak meg a toxikológián szerzett „tapasztalatok”. „Vannak visszatérő betegeim, akiknek meglátom a talpát, és tudom a TAJ számát visszafelé. Gyakorlatilag reménytelen, hogy az ő életükben bármilyen változás történjen. Persze ha valaki reggel engem lát meg először, és én köszönök neki „jó reggelttel”, az nem feltétlenül fog a saját életének az aranyoldalai közé tartozni. De talán pont az lesz a visszatartó erő, hogy ezzel a kopasz, szakállas fickóval nem szeretnék többet találkozni.”
Jótanács a szigetelőknek
Az ország kedvenc toxikológusa tehát kint lesz a Szigeten, és bízik a fesztivál egészségügyi biztonságában. Az egyéni felelősség fontosságát azonban nem győzi hangsúlyozni. „Vigyázzunk egymásra. Képzelje el, 3 kislány elmegy buliba, amikor az egyik hirtelen meglátja a lovagját - rögtön elkapja a bírvágy, és nem foglalkozik a másik kettővel. Odafigyeléssel sok minden elkerülhető.” - tanácsolja Zacher.
Fesztiválozni mész? Ezek a betegségek támadhatnak meg - Mutatjuk, milyen tünetekre figyelj
Összeszedtük, mik a leggyakoribb fesztiválbetegségek, milyen tünetekkel járnak, így időben felismerheted a bajt, és ha szükséges, segítséget is kérhetsz. Olvasd el!


























