Növeli a bőrrák kockázatát, ha ezt csinálod a zuhany alatt: veszélyesebb szokásról van szó, mint gondolnád

Sokan úgy vélik, hogy a zuhanyzás kizárólag a tisztaságról és a felfrissülésről szól, pedig egy apró szokás miatt láthatatlan veszély leselkedhet ránk, hiszen ez a jelentéktelennek tűnő dolog bizonyos esetekben még a bőrrák kockázatát is fokozhatja.

A bőrrák kialakulásának leggyakoribb okai

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

A bőrrák a világ leggyakoribb daganatos megbetegedései közé tartozik, és évről évre több millió új esetet diagnosztizálnak világszerte. A betegség hátterében elsősorban az UV-sugárzás áll, amely károsítja a bőr sejtjeinek DNS-ét, és hosszú távon olyan mutációkat idéz elő, amelyek a kóros sejtszaporodás irányába tolhatják el a folyamatokat. A napfény okozta égések, a túlzott szoláriumhasználat, a világos bőrtípus, valamint a gyenge immunrendszer mind növelik a kockázatot, de a bőrrák kialakulásában genetikai hajlam is szerepet játszhat. Bár legtöbben a nyári strandolást tartják a fő rizikónak, valójában az év minden napján érhetik a bőrt olyan tényezők, amelyek gyengítik természetes védekezőképességét. A szabad gyökök felhalmozódása, a krónikus gyulladások és a bőrbarrier sérülése szintén elősegítheti a daganat kialakulását. Ez azt jelenti, hogy a bőrrák nem pusztán a nyaralások vagy a forró napok kísérője, hanem a mindennapi szokásaink során is kockázati tényezőknek lehetünk kitéve, amelyek közül néhány meglepően banális, és szorosan összefügg azzal is, miket csinálunk zuhanyzás közben.

Lapozz!

Oldalak

Sztárok
A világklasszis portugál labdarúgó nemrégiben menyasszonyával, Georgina Rodríguezzel és két kislányával együtt indult felhőtlen hangulatú tengerparti nyaralásra.
Sztárok
Harry és Meghan jó pár éve nem karácsonyozik már a brit királyi családdal, ám ez nem azt jelenti, hogy a régi windsori hagyományok közül egyet se követnének.
Lifestyle
A modern hagyomány szerint december 5. éjjelén - illetve a következő nap hajnalán - a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt esztendőben jól viselkedtek, ajándékokat ad nekik. Nos, az...
Lifestyle
Újabb internetes csalás terjed Magyarországon: az elkövetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében próbálnak pénzt kicsalni potenciális áldozataiktól.
Sztárok
A brit színésznagyság legutóbb egy idős második világháborús veteránt alakított A nagy menekülő (The Great Escaper) c. 2023-as filmdrámában, azóta pedig egyetlen újabb mozihoz sem adta a nevét.
Home&Design
Legyen gyönyörű és stílusos az étkezőasztalod ezekkel a szakértői tippekkel!