A modern magzatvédelem - Megelőzhető rendellenességek
Terhességi vitaminpótlás
Fontos tudni azonban, hogy az idegrendszeri fejlődési rendellenességek a terhesség 15-28. napján alakulhatnak ki, amikor még általában nem tudják a kismamák, hogy várandósok. Másfelől a terhességi vitaminpótlás során 4 hét kell a védelmet nyújtó folátszint eléréséhez. E két tény okán nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a megfelelő és hatékony védelem már a fogamzás előtt elkezdett vitaminszedést igényel.
A gyógyszeriparban bevett módon az egyes készítmények hatékonyságát nagyon komoly klinikai vizsgálatokkal tesztelik. Így a magzatvédő-vitaminok esetében is akad már egy olyan készítmény, ahol a jótékony hatásokat minden kétséget kizáróan, klinikai vizsgálatban bizonyították. Ezt a világon egyedülálló hatékonysági vizsgálatot Magyarországon végezték 1985-1997 között, a vizsgálatok vezetője Prof. Dr. Czeizel Endre volt. A vizsgálat során egy „klasszikus” (ún. randomizált, kettősvak, placebo kontrollált) gyógyszervizsgálatot, és egy úgynevezett esetkontrollált vizsgálatot is elvégeztek.
A több mint 10 ezer nő részvételével készült vizsgálatok eredményei alapján, ha a szóban forgó készítményt a fogamzás előtt minimum egy hónappal kezdték el szedni, és a terhesség első három hónapjában folytatták, az agy- és koponyahiányok, valamint a nyitott-gerincek 92%-át ki lehetett védeni. Mindemellett a súlyos szív-érrendszeri és húgyúti fejlődési rendellenességek előfordulási aránya is jelentősen csökkent, valamint a koraterhességben sok kellemetlenséget okozó terhességi émelygés, hányinger és hányás előfordulása is.
Nem véletlen, hogy Hollandiában már 1991-ben elindították a fejlődési rendellenességek megelőzését szolgáló magzatvédő-vitamin programot, és jelenleg már a holland várandósok 70%-a él ezzel a lehetősséggel.
További fontos vitamin és ásványi anyag tények:
Folsav
- Elsődleges a velőcsőzáródási rendellenességek megelőzésében.
- Aktív formája a metafolin.
- Metiltetrahydrofolát-reduktáz enzim: az emberek 10%-ában hibás, nem működik, további 40% csak részlegesen képes átalakítani a folsavat aktív formává
Vas
- Terhességben megnő a vasszükséglet.
- Fontos a vashiányos vérszegénység megelőzése!
- Elégtelen vasbevitel következményei: anyai vérszegénység, magzati növekedésbeli visszamaradás
Jód
- A terhesség alatt a magzat számára az anya pajzsmirigye szinte az egyetlen hormonforrás.
- Terhesség alatt az anyai pajzsmirigy hormontermelése 50%-al megnő!
- A jódhiány számos kóros elváltozást eredményezhet: csökkent termékenység, vetélések, növekvő szülés körüli halandóság, mentális retardáció
Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot és oszd meg másokkal is!
Ezt is ajánljuk: Ezeket edd, ha kisbabát szeretnél - Katt ide!