A kurkuma megvéd a szellemi leépüléstől

Ha hetente egyszer-kétszer kurkumával fűszerezett ételt eszünk, akkor megvédhetjük magunkat a szellemi leépüléstől. Svéd kutatók megállapítását a The Daily Telegraph online portálja közölte.
Ecetmuslicákkal végzett kísérleteikben a Linköpingi Egyetem szakemberei úgy találták, hogy azok a gyümölcslegyek, amelyeknek a kurkuma hatóanyagát, a kurkumint adagolták, 75 százalékkal tovább éltek társaiknál. A megállapítás segít megmagyarázni azt is, hogy miért ritkább a szellemi leépülés az indiai idős emberek körében nyugati kortársaikhoz képest.
Kurkuma a leépülés ellen
A kurkumin nem oldotta fel ugyan modellállatokban az amiloid fehérjeplakkokat, de felgyorsította az új idegszálak képződését azáltal, hogy csökkentette az úgynevezett oligomerek (összecsapódott fehérjék) mennyiségét, amelyek a káros plakkok előformái. "Az eredmények igazolták, hogy az oligomerek azok, amelyek a leginkább ártanak az idegsejteknek" - hangsúlyozta Per Hammarstrom kutatásvezető.
"Most azt mutattuk meg, hogy állatmodellben kisméretű molekulák is befolyásolhatják az amiloid fehérjék képződését" - tette hozzá a kutató. Több elmélet született már arról, hogy az oligomer fehérjék miként járulnak hozzá az Alzheimer-kór kialakulásához, a mostani tanulmány ezekhez szolgál újabb adalékkal.
A kurkumint a kurkuma gyökeréből nyerik ki, és évezredek óta használja gyógyításra a keleti orvoslás. Támogatja a szívet, segíti az emésztést, véd a fertőzések ellen, de nemrégiben rákvédő és trombózisellenes hatásairól is beszámoltak.
Forrás: MTI


























