Nem is úgy volt? 10 izgalmas rejtély Jézus születése körül

8. A Bölcsek nem voltak királyok

Máté a „magoi” szót használja rájuk, - ténylegesen nem említi a király szót - amit a papok, mágusok egy csoportjára, illetve bölcsekre alkalmaztak a perzsák és babiloniak között. Ők iskolázott férfiak voltak, akik csillagászatot, asztrológiát és a varázslatot tanultak. Néha "bölcsembernek" nevezik, őket vagy "varázslónak".

9. Mária és József házasok voltak, amikor Jézus született

Valószínűleg már megtörtént az eljegyzés és aláírták a ketubah nevű szerződést, ami a házastársak egymással szembeni kötelezettségeit tartalmazta. Csak ezután derült ki, hogy Mária állapotos, a szerződést viszont csak válás útján lehetett volna érvényteleníteni. Tehát technikailag házasok voltak, bár nem hálták el a házasságukat.

10. A karácsonyi csillag bolygóállás lehetett

Azt mondják a csillagról, ami a bölcseket vezette, hogy "Keleten" emelkedett fel, mindig "megjelent" egy adott időben, és hogy "előttük" ment, majd "megállt" Betlehem felett. Néhány csillagász szerint a Jupiter-Ruegulus találkozásának voltak szemtanúi, ugyanis Kr.e. 3 szeptembere és Kr.e. 2 májusa közötti időszakban három olyan együttállás volt, amikor Jupiter közel került a Regulushoz és ezáltal a retrográd mozgás - égitestnek az óramutató járásával megegyező irányú mozgása – valóban elvezethette a bölcseket Betlehembe.

Názáreti Jézus vagy Jézus Krisztus a kereszténység alapítója, legfontosabb alakja. Bár életéről sok mindent tudunk, nem meglepő, hogy arról, aki az emberiség történelmét ilyen mélyen befolyásolja, szárnyra kapnak különböző furcsa teóriák. Mi most összeszedtük a 10 legkülönösebbet!

Fotók, leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Címkék:

Szólj hozzá Te is!