Bed&Love

Ezt nem tudják a magyar fiatalok a szexről

Az első szexuális élmény rendkívül meghatározó

A szakértő fontosnak tartja, hogy pozitív üzenetet közvetítsünk a fiatalok számára. „A felvilágosításnak arról kell szólnia, hogyan éljünk teljesebb és boldogabb szexuális életet. Mostanában azonban a negatív szemlélet az uralkodó, orvosi szempontból közelítik meg a kérdést és egyfolytában azt hangoztatják, hogy milyen betegségeket kaphatnak el a fiatalok, és hogy vigyázzanak magukra a nem kívánt terhesség elkerülése miatt. Épp csak az nem hangzik el, hogy a szexualitás az egyik legfontosabb gyönyörforrás, amely segít boldogabbá tenni az életet." - mondta el a szexuálpszichológus, aki azt is hozzátette, az első szexuális élmény rendkívül meghatározó a fiatalok életében, maradandó hatással bír és rányomja bélyegét a későbbi szexuális életre.

„A fiatalok lelkileg megváltoznak a szüzességük elvesztését követően: ha a szerelmükkel történik, akkor boldogok és a föld fölött járnak, az elsietett aktus azonban krónikus szexuális zavarokhoz vezethet. Nagyon fontos, hogy az első alkalom mögött legyen érzelem, mert ha a kezdeti próbálkozások rosszul sülnek el, előítélet, félelem és szégyenérzet keletkezhet." - árulta el a szakember.

Hogy lehet felkészülni az első szexuális élményre? Van igénye a lányoknak az egyéjszakás kapcsolatokra? Számít a mellméret? Kiderül a VIVA műsorvezetőjével Miskovits Marcival és Hevesi Krisztával a vivatv.hu műsorának epizódjaiban, amelyekben minden kérdésre választ kaphatunk.

Ha kíváncsi vagy a műsorra, akkor nyomj egy lájkot vagy oszd meg a cikket másokkal is!
Ezt is ajánljuk: 5 tévhit a szexről - Leszámolunk a mítoszokkal

Forrás és fotók: Red Lemon
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Bed&Love
Lifestyle
Az egekbe szökő szállodai árak és az utazási költségek növekedése miatt egyre népszerűbbé válik a lakáscserés nyaralás, ahol a családok kölcsönösen egymás otthonában töltik a pihenésüket.
Sztárok
Hamarosan visszatér a képernyőre az X-Faktor legújabb évada, az RTL által közzétett legfrissebb előzetesek pedig garantálják, hogy feszültségből és drámai pillanatokból idén sem lesz hiány a mentori...
Sztárok
Rendkívül megható és látványos fotóval jelentkezett az Instagramon a várandós Palvin Barbi és férje, Dylan Sprouse, miközben a rajongók segítségét kérik születendő gyermekük elnevezéséhez.
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...
Lifestyle
A többség nem szokta fűszerezni a rántott húst, maximum egy kis sóval, de még az sem mindegy, hogyan teszi az ember.
Sztárok
A Jólvanezígy legutóbbi adásában vendégeskedett Majka, aki a műsorvezetővel, Nagy Ádámmal beszélgetve egy egészen döbbenetes történetet osztott meg a népszerű olasz turistaparadicsom, Velence...