A távkapcsolatok árnyoldalai - Érdemes belevágni?

Sok párt érint ez a kérdés, így a távkapcsolat átvészelése, a pozitív hozzáállás és kitartás témák kapcsán már tele van a padlás, ám arról már kevesebb szó esik, hogy mi történik, ha kiderül, mégsem működik? Hogy talán meglehetett volna előzni a fölös huzavonát, ha időben belegondolunk, biztosan megéri- e az időt és az áldozatot ez a kapcsolat?

Egy kezdetben jól működő kapcsolat is zátonyra futhat számos tényező miatt, összeférhetetlenség, a kompromisszum hiánya, megcsalás, és egy ellaposodott a megszokásra alapuló kötelék sem a legbiztosabb alapköve egy boldog párkapcsolatnak. Ám mi történik abban a helyzetben, amikor még minden szép és jó, ahogy annak lennie kell, jól megértjük egymást, szeretünk együtt lenni, de egy tényező mégis felüti a fejét, a távolság.. és akkor merül fel a kérdés, mennyire erős a kapcsolat valójában? Kiállná a próbát?

Mi számít távolságnak?
Relatív fogalom, párfüggő. Akik már több éve együtt vannak, összeszokott párosnak minősülnek, ahol már a bizalom és a kitartás olyan szintre fejlődött, hogy kibírják azt is, ha kontinensek választják el egymást hónapokra vagy talán évekre. Másoknak már az is kihívást jelent, ha fél órát kell utazniuk egy közeli városba. Persze egy régóta tartó kapcsolat is válhat már csak a megszokás rabjává, így tisztában kell lennünk, hányadán is állunk, mert hiába az összeszokott időszak, ha a szerelem már elillant, akkor egy kezdeti perzselő szenvedély biztosabb alapnak is bizonyulhat.

Kezdeti vacila
Elbizonytalanodni szabad, de gondoljunk bele, ha már eleinte így állunk hozzá az később csak megsokszorozódva hullik majd vissza a fejünkre. Ha már az elején nem vagyunk biztosak magunkban, a másikban vagy netán az egész kapcsolatban, akkor gondoljuk is át, hogy mi a bizonytalanságunk oka. Lehet, már most sincs minden annyira rendben, mint azt hinni szeretnénk? Jobb előbb beismerni, mint később.

Foggal, körömmel
Sokan túlzottan tartanak attól, hogy egyedül maradnak és rájuk szakad a magány, nem tudnak megbirkózni a változás gondolatával, így inkább foggal, körömmel ragaszkodnak a jól bevált, de már ellaposodott dolgokhoz. Patthelyzet következtében kétségbeesnek és ahelyett, hogy végig gondolnák a dolgokat és reális döntést hoznának épp az ellenkező irányba futnak, fejüket a homokba dugva. Elhitetik magukkal, hogy ők az a bizonyos kivétel, az a csekély százalék, akik mindent kibírnak, és örökkön örökké együtt maradnak, ha van reális alapja, ha nem. Önámításba esnek és ilyenkor mindent szebbnek látnak, még azokat a dolgokat is, amiktől korábban kiverte őket a víz, pánikolnak és a döntést addig húzzák, halasztják, míg végül csak a bánat marad.

Oldalak

  • 1
  • 2