Bed&Love

Túl jó nőnek tartod magad? Ezért nincs pasid!

A sármos férfiakat hasonlóan a nők értékelik fére

Általánosságban nyilvánvalónak gondolják, hogy csak topmodell lehet a párja. Aztán egy belső szépséggel bíró lány lesz a párja, aki nem kizárólag a külső szépségével fogta meg. Nőcsábásznak is szokták nézni az ilyen férfiakat, amiben rejlik igazság, de, aki már megkomolyodott, a sármja pedig továbbra is megmaradt, ezt már nehezen tudják a nők összeegyeztetni.

Most pedig ellenpéldák: ha picit körülnézünk a világban, kiderül, hogy nem minden milliomos hord márkás, feltűnő ruhákat. Tehát ebből következik, ne első pillantásra ítélkezzünk!

Érdemes időt, energiát, figyelmet fordítani az adott személyre, aki szimpatikus, csak ott van az a de, amit az előítélet helyez a két ember közé.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A múltból hozott minták a tudatalattiban folyamatosan, kikapcsolhatatlanul, állandó a jelenléte, annyira, hogy nem lehet kiiktatni, vetítenek, dolgoznak. Ezt tudatosan blokkolva ha sikerül kiiktatni, akkor lesz valós a másik emberről a benyomás. Ha nem sikerül kikapcsolni a tudatalattit, letenni a múlt nyomatait, akkor egyéni konzultációnk keretében nyújtunk segítséget.

Kívánom, legyen bátorság, kitartás, következetesség az ismerkedéskor, és azt kövesse siker, szerelem.

Tóth Kornélia, az ország RandiGuruja

Oldalak

Bed&Love
Lifestyle
Egy inspiráló beszélgetés vagy új kapcsolat további lendületet adhat a Halaknak. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Egy születésnapi zsúron döbbent rá az egyik édesanya, hogy barátnője lánya kísértetiesen hasonlít rá. A DNS-teszt megrázó igazságot tárt fel: a kórházban véletlenül elcserélték a két csecsemőt.
Lifestyle
A Ráknál olyan helyzet alakulhat ki, ahol választania kell aközött, amit szeretne, és amit helyesnek érez. Olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gal Gadot ismét bebizonyította, hogy a vörös szőnyegen is igazi díva: legutóbbi megjelenésén egy lélegzetelállító estélyivel vonzotta magára az összes tekintetet.
Lifestyle
A Ráknak most érdemes hosszú távú terveket készítenie, mert a tudatos építkezés meghozhatja a gyümölcsét - íme, szeptemberi előrejelzésünk karrier fronton.
Sztárok
Elvis Presley életét mindig is körüllengte a különcség, ám volt egy szenvedélye, amely mögött a rajongói szerint sokkal több húzódott meg egyszerű időtöltésnél.