Irány Bali! Egy hét az Istenek szigetén

Naplemente

Naplemente, ahogy még sosem láttuk, pedig Görögországban a teraszunkról figyelhettük minden nap. Épp az utolsó pillanatban értünk oda, de a színek játéka még utána is tartott, az ég a felhőkkel egészen elképesztő árnyalatokat alkotott. A végtelen óceán pedig itt tényleg végtelen, talán, mert az egyenlítőnél még laposabb a Föld, nagyon messzire ellátni a partról.

Mivel még van robogónk holnap délutánig, másnap hajnalban megnézzük a napkeltét is – imádom, hogy egy akkora szigeten vagyunk, ahonnan mindkét csodát láthatjuk. Az 5:20-as kelés nem esik jól, de menni kell, már a motoron ülünk és megyünk az autópálya felé. Az útdíj 4500 rupi, ez kb. 90 Ft, elkerített motoros sávon haladunk a tenger felett épített útszakaszra. Fél óra múlva már Nusa Duán vagyunk és némi kavargás után meg is van a tenger. Épp időben, mert máris kel fel a Nap, vörösen izzik az ég alján. Egyre erősebb a fénye, nem olyan, mint a thaiföldi napkelte, itt még ki sem bukott a vízből, de már képtelenség nézni. Ha már itt vagyunk, jógázunk fél órát, utána pedig jól esik a reggelink a szálláson.

A szörfözés ma elmarad, még nyalogatjuk az előző nap szerzett sebeket, de tervezzük a holnapot, Gili Air-t szeretnénk meglátogatni. Találunk is jegyárust, 1 200 000 rupi a jegy, ami gyorsan lemegy 450 000-re, de kiderül, hogy nem járható meg egy nap alatt az út. Mérlegelünk. Szállást 3 000 Ft körül találunk, viszont ha ott töltünk egy éjszakát kevesebb idő marad szörfözésre. És még meg szeretnénk nézni a vízesést, a rizsföldet, a hindu templomokat. Gili Air még várat magára, de nem marad el, később visszatérünk.

Oldalak

Fashion&Beauty
Lifestyle
A Bakban feltörhet egy rég elfojtott érzés és durván felkavarja. Napi horoszkóp!
Sztárok
Bár a sztárok között gyakorta szövődnek elszakíthatatlannak tűnő köteléket, sajnos a hírességek barátságai is megszakadhatnak olykor akár a hírnévnek, a rivalizálásnak, vagy éppen személyes problémák...