Motorozzunk egyet!

A napfelkelte ára az ötkor kelés

Még sötét van, amikor a telefon ébresztője megszólal. Kávé, csipa, fogmosás, előző este kikészített ruha, hogy koncentrálni se kelljen a hajnalra. Menetszél nélkül sincs meleg, de nem kell a pulcsi. Már legalább tíz perce megyünk, összeszorítom a fogam, annyira fázom. Mikor megérkezünk a hegy lábához, a tenger még a lépcsőig ér, szökdelve tesszük meg az első pár lépést felfelé. Hosszú a lépcső és meredek, maguk a fokok is meredekek. Mikor már azt hittem, felértünk még a negyede hátra van, legalább már egyáltalán nem fázunk. Keressük a tökéletes kilátást a napfelketéhez, már percek óta rózsaszín az ég alja. Felsétálunk egy dombra, innen jó lenne, de belógnak a fák.

Félúton járunk a templom felé, már látszik, hogy innen sem lesz jó. Lesétálunk a majmokhoz, tökéletes. A kis dögök támadnak, nem hoztunk kaját, bosszúból elviszik a goprot. Kergetőzés, bekerítés, mázli, hogy nem volt jól rácsavarva a tartóra, a gopro leesik, a zsákmány felkerül egy háztetőre, de a kamera a miénk, keresünk egy biztonságos helyet. 6:48-ra írták a napfelkeltét, de már elmúlt tíz perccel és csak a tenger felett játszó sárga és rózsaszín égbolt látszik. Talán a pára, talán a köd, vagy mégis rossz helyen állunk, majd a következő pillanatban kibukik, jóval a tengerszint felett. A fénye még nem bántó, napszemüveg nélkül nézzük, ahogy egyre feljebb ér az égen, narancssárga hidat ível a tengerre és rögtön tudom, hogy megérte az ötkor kelés.

Napfelkelte után irány a templom – a hideg miatt amúgy is hosszú nadrágot vettünk, de túl korán van, még nincs nyitva. Próbálunk a majmokkal barátkozni, néha félnek a kamerától, néha kíváncsian figyelik, hogy mit veszünk elő legközelebb a táskából, de túl közel nem mernek jönni. Legközelebbre most már megnézzük, mikor van nyitva a templom!