Léböjtkúra 6. nap

Pécs

Szóval útnak indultunk Pécs felé. Olyan régen jártam kicsiny országunk azon a felén, hogy el is felejtettem, hogy gyakorlatilag szinte végig autópálya van. Kicsit monoton ugyan, de legalább lehet haladni. Erről jut eszembe… Mikor lesz vajon Békéscsabáig autópálya? Szerintem nem a közeljövőben… "Maj’ ha a Sagrada Familia elkészül…" -szokták mondani a spanyolok olyan dolgokra, amire mi azt a kifejezést használnánk, hogy “Soha napján kiskedden...” :)

Egyébként az út nagyon jó hangulatban telt, beszélgettünk, hülyéskedtünk és persze nagyon sokat röhögtünk a srácokkal. Mert amikor három srác összezárva... Megálltunk kávézni, emlegettük a régi előadásokat, vicces történeteket, amik emlékezetesek egy-egy előadással kapcsolatban, szívatásokat, amiket a színpadon csiná… ja, nem, olyan nem volt! Olyat mi sohasem csináltunk. ;) S miután újra útnak indultunk, nagyon érdekes dolog történt. Kb. 20 km megtétele után közeledni kezdtünk egy autó felé. De 110 km/órával mentünk! Az előttünk haladó autó hátulja pedig nagyon furcsán el volt dőlve. Ahogy mind közelebb értünk, világossá vált, hogy miért. A jobb hátsó gumi teljesen le volt eresztve. De annyira, hogy már a felni peremén futott a kerék. Lámpázni kezdtünk, dudáltunk, a kocsi mellé hajtottunk, hogy próbáljunk szólni, de a sofőr még csak véletlenül sem pillantott oldalra. Egy idősebb hölgy és egy úr ültek a kocsiban, és tele voltak pakolva mindenféle dologgal. Élelmiszer, alkohol, tisztítószerek, konzervek, wc papír, pipere dolgok, több rekesz üdítő... Mint amikor van egy kisboltod, és bevásárolsz, hogy feltöltsd az árud. Ja, és nem mellesleg, az autón horvát rendszám volt.

Szóval száguldunk egymás mellett egy ideje, de a hölgy, aki az autót vezette, annyira bele volt feledkezve a kormány szorításába, hogy nem volt ideje sem tükörbe nézni, sem oldalra, a szemei mereven az útra voltak szegezve. Kétségbeesésünkben kicsit megelőztük az autót, lehúztam az ablakot, mivel én ültem az anyós ülésen, és úgy próbáltam jelezni, hogy álljanak meg. Valamiért ugyanis mindenáron meg akartuk menteni őket. Meg is lett a böjtje. A hölgy végre észrevett és lassítani kezdett. Mi elhaladtunk mellettünk, besoroltunk a külső sávba, majd a leállósávba és mi is lassítani kezdtünk, majdnem megálltunk mire a másik autó elszáguldott mellettünk. Mentek tovább. :) Mi meg elkezdtünk röhögni! Itt dolgozunk, hogy megmentsük az életüket, erre ők tovább hajtanak és persze ötletelni kezdtünk, hogy vajon mit gondolhatnak rólunk. Három rosszarcú srác egy Merciben, ők meg fel vannak pakolva cuccokkal, biztos csak rosszat akarhatunk, ráadásul az autópályán alig jártak, negyedóránként ha találkoztunk egy-egy autóval vagy kamionnal. De aztán meggondolták magukat és száz méter után ők is megálltak. Mi utánuk mentünk és kiszálltunk a kocsiból. Az úr is kiszállt, és ahogy egymás felé mentünk, mutattam a kerékre, és végre megértették! Húúúúhhh… Nem volt hiába. A jobb hátsó, kuka.

Közben az asszony is kiszállt és elkezdtek (feltehetőleg) horvátul beszélni. Kérdeztem, beszélnek-e magyarul, de nem tudtak. Elkezdtem angolul mondani nekik (már amennyire tudok), hogy a kerék… de azt sem értették, de a hölgy mondta, hogy ő beszél németül. Akkor elmondtam neki németül, hogy kéne egy másik kerék, mer’ ez kaputt. Elkerekedtek a szemei, merthogy ezt sem értette. Azt nyilván levágta, hogy valamit a kerékről karattyolok, de egyébként… Akkor erőteljes mutogatásba kezdtünk a srácokkal, hogy vegyék ki a pótkereket a csomagtartóból, és cseréljék le a kereket. El tudod képzelni, mikor három jókedélyű színész srác mutogatni kezd… persze egyszerre… :) A pasas, pedig azt mutogatta, hogy adjunk neki egy telefonszámot… Nem hittem el!

Tanakodtunk a srácokkal, hogy mi legyen, aztán fogtuk, kinyitottuk a csomagtartót, kipakoltuk a mérhetetlen csomagot az útra, felemeltük az alját és lám, ott figyelt a pótkerék. Mutattam és mondtam németül, hogy erről beszéltem. Semmi. Se a nő, se a pasas meg sem mozdultak. A fickó mondott valamit, de hát, azt meg ugye mi nem értettük. Jó, semmi gond, majd mi kipakoljuk… Kivettük a kereket, a kulcsot, amivel a csavarokat le lehet… ráraktam a leeresztett kerék csavarjaira, és mondtam neki, hogy bitte, lehet cserélni, mi meg akkor mennénk… Az ember meg se mozdult csak pislogott… persze mi meg egymásra néztünk és röhögtünk… De nem volt mit tenni, nem értünk rá cseverészni, activity-zni mert időre mentünk, öttől próba, nyolctól előadás… Na, gondoltuk, ezt nem ússzuk meg, nekünk kell kereket cserélni.

Gábor az emelővel babrált, Norbi meglazította az anyákat, én kikaptam őket, közben sikerült megemelni az autót, ráillesztettük a pótkereket, meghúztuk a csavarokat, leengedtük az autót, újabb csavarfeszesség ellenőrzés, közben a srácok visszapakoltak mindent a csomagtartóba… pikk-pakk kész voltunk. Azért nem olyan gyorsan, mint a Forma 1-ben, de nem voltunk rosszak. És közben szakadtunk a röhögéstől. A két ember pedig végignézte az előadást. Nem hülyéskedek, meg sem mozdultak! Miután mindennel kész voltunk, akartak adni nekünk egy üveg piát, amit természetesen nem fogadtunk el, bepattantunk, és húztunk tovább. Az úton aztán hosszasan elemeztük a történteket és alig bírtuk abbahagyni a nevetést… De abban megállapodtunk, hogy nagyon jófejek vagyunk, különösen Norbi, és ha másért nem, hát azért megérte, hogy ezek az emberek elmondhatják, milyen jók vagyunk mi magyarok!

Aztán megérkeztünk a Képzelt riport helyszínére, Pécsre, kicsit próbáltunk, átöltöztünk és lassan elkezdődött az előadás. Ez egyébként az idei turné harmadik helyszíne.

Nos, a félelmem, hogy nem lesz erőm az előadásra, hamar szertefoszlott. Semmi gond nem volt… Azaz… az első felvonás végén, az utolsó kitartott hangnál kicsit megszédültem és meg kellett kapaszkodnom… a földbe, vagyis le kellett rogynom, mert biztosan elestem volna. De a következő másodpercben már, mintha ez a darab egy megkoreografált része lenne, szépen fölálltam és kimentem. Végül is semmi komoly gond nem volt. Ezt a nagy hévnek tudtam be, nem pedig annak, hogy egy ideje nem ettem szilárd táplálékot. A második is gond nélkül lement, úgyhogy leszámítva azt a kis szédülést, nagyon jól ment az egész előadás. És a pécsi közönség pedig fantasztikusan jó volt! Nagy sikere volt a produkciónak.

Majd szépen hazajöttünk. Jó kis nap volt ez a szombat. Nem volt rövid, de nagyon mulatságos.

Tudom, a neera kúra normál esetben 10 napos, de én csak egy hétre terveztem és holnap lesz az utolsó nap! :)