Vedd fel fontos programjaid közé a semmittevést! Avagy a „lustálkodás” dicsérete

Te is azt hallod, mióta csak az eszedet tudod, hogy „ne légy lusta”, dolgozz, pörögj minél többet, akkor leszel hasznos és megbecsült tagja a társadalomnak? Költői kérdés volt. A válasz nyilvánvalóan igen, hiszen kiskorunktól mindannyiunkat erre kondicionáltak.

Padma - kínai asztrológus, blogger

A kínai asztrológia apropóján kezdtem az írogatást, de igazából minden spirituális téma érdekel, mióta az eszemet tudom. Sok érték és érdekesség összegyűlt a tarsolyomban az évtizedek alatt, amit szíves-örömest osztok meg veletek blogomban, hátha rajtam kívül más is inspirációt merít belőlük.

Már az óvodában elkezdődik

Ha más miatt nem, hát azért, mert az anyának rohannia kell a munkahelyére, és a gyerekét már reggel 6-kor ki kell húznia az ágyból, hogy előtte még legyen ideje az oviba eljuttatni a félájult kicsit. Sokaknak tehát már ekkor elkezdődik az a végeláthatatlan korszak, hogy nem aludhatják ki magukat, ráadásul azonnal el is kell rohanni otthonról.

Iskolás korban ez folytatódik, hiszen reggel 8 órakor már a pici gyerekeknek is ott kell ülni frissen, tanulásra készen aggyal az iskolapadban. 10-15 perces szüneteket kap csak, és sokszor még kora délután is el van várva tőle, hogy figyelni és tanulni tudjon. Ez azoknak a gyerekeknek sem egészséges, akik látszólag jobban illeszkednek a rendszerbe, és nem olyan problémásak. Ők ugyanúgy megszenvedik ezt, legfeljebb a nevelőknek nem okoznak akkora gondot.

Robotolásra kondicionáltan kerülünk ki az életbe, talán épp ez a cél

Már fel sem tűnik, hogy ez ne lenne normális. Ebbe születtünk, így működik a világ. Mire felnövünk, megszokjuk, hogy nem cselekedhetünk szabadon és mások irányítanak.

A facebookot elöntik a hétfő reggeles depressziós mémek vagy a pénteki örömködés, hogy végre megint vége egy munkahétnek, és lesz 2 szabadnap. Azután ott vannak a hétvégés mémek: „hétfő, kedd, szerda, csütörtök – villanás – hétfő.” Így éljük meg a heteinket, hónapjainkat, és az egész életünket. Pista bácsi jut eszembe: nooooormáááliiiis???.....

Svédország már bevezette a 6 órás munkanapokat, és hatékonyabb, mint valaha, tehát nem a dolgozók által ledolgoztatott órák számán múlik ez. Talán épp azért, mert az embereknek így módjuk van regenerálódni, a szabadidős tevékenységek során kikapcsolódnak, feltöltődnek és munkavégzésük hatékonyabb lesz. A boldogság fontos tényező. Nemcsak a magánéletben, hanem az egész életet tekintve, így a munkahelyeken is. A boldogság vonzza a sikert, és a jólétet. A kizsigerelt ember pedig minden, csak nem boldog.

Lapozz, és olvasd tovább a cikket a következő oldalon!

Fotó: pinterest.com

Oldalak

  • 1
  • 2