Padlóra küldik a parkettázókat, körmére néznek a manikűrösöknek - Jön a Fear the Szaknévsor
Csak a helyszín változik
A Fear the Szaknévsor február folyamán még megtekinthető a Gödör Klubban, utolsó alkalommal február 10-én 19 órai kezdettel. Márciustól új helyszínen csodálkozhatunk rá számos, a saját élményeinkből nagyon ismerős élethelyzetre: az előadás a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházba teszi át székhelyét, és március 4-én már ott tekintheti meg a közönség. A Jurányi Ház korában a Dumaszínház és a FÜGE együttműködésében születő több előadásnak helyet adott már, így a terep nem ismeretlen sem a DEKK projekt alkotói, sem a színházi közönség számára. Március 4-én tehát a Jurányiban állítják pellengérre mindannyiunk szolgáltatóit és szakembereit: a 19:30-kor kezdődő előadásra már jegyek kaphatók!
A darabot Vinnai András írta és rendezte, a színpadon pedig Bánki Gergelyt, Jankovics Pétert, Sipos Verát és Rainer-Micsinyei Nórát láthatjuk. A szórakozás garantált! Az előadásról bővebb információt a Dumaszínház honlapján – az Előadások / Dekk –, illetve a www.dekk.hu oldalon talál.
Te is segíthetsz! Súlyos beteg gyerekeket támogat a Dumaszínház
A Szent László Kórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályán évente 45-50 gyermeken végeznek életmentő beavatkozást. A csontvelő-átültetést követő 2-3 hetes sejtmentes időszakban a régi csontvelő már nem, az új még nem működik, a betegek immunrendszer nélkül élnek. Ezért ezt az időszakot steril, elkülönítő bokszban töltik.