"A feleségem töltött káposztáját várom ilyenkor a legjobban" - Interjú Illés Ferenccel

Az idei év utolsó produkciójaként, 31-én 22:30-tól láthatja a nagyérdemű a Duma Swing 2-tőt, ami egy igazi évbúcsúztató „bulis” produkció – Janklovics Péter, Kovács András Péter és Illés Ferenc triója gondoskodik a felhőtlen jókedvről. A munkáról és az ünnepekről ezúttal Illés Ferencet, a csapat egyetlen hivatásos zenészét kérdeztük.

Ősszel mutattátok be a Duma Swing2. Mi változott? Mi maradt?

A hozzávalók most is ugyanazok: stand-up, zene és improvizáció. Mondhatjuk, hogy mostanra már amolyan “Dumaszvinges” hangulata van az esteknek, ami csak ránk jellemző. Ezt a bizonyos hangulatot mindenképpen szerettük volna megtartani, és úgy érzem, hogy ez sikerült is. Repertoárban viszont megújultunk, és ez hozta magával az új stand-upokat is.

Hogy érzed magad a színpadon a két „sráccal”? Hogy zajlanak a próbák?

Szerintem nagyon jól működünk együtt a színpadon, a fiúk rendkívül improvizatívak, és szinte azonnal reagálnak egy-egy váratlan történésre. Mostanra már szavak nélkül is értjük egymást a színpadon, és ez a zenében is fontos! Jókedvűen és feltöltődve jövök haza az előadások után, akármennyire is elfáradtam, úgyhogy jót tesznek nekem a fiúk, de nekik is szükségük van rám, mint egy falat kenyérre (nevet). A próbák során az első 15 percben várunk Janklovics Petire, mi addig swinget játszunk KAP-pal, és szórakoztatjuk magunkat. Ez nekünk egyfajta ráhangolódás a munkára. Szinte minden próbán van szertelen örömködés, amiből a végén akár megszülethet egy újabb nóta, vagy csak rátalálunk a tízedik olyan világslágerre, ami ugyanarra a négy akkordra épül.

Milyen a leosztás közöttetek?

Örülünk, hogy van köztünk olyan, aki szinte azonnal laptopot ragad és lejegyzi, ha egy ötlet felszínre tör hirtelen a próbák alatt, és szerencsénk van, hogy ez a valaki nem Janklovics Peti :D. Azonban ez így van jól, neki más a szerepe, kiegészítjük egymást, talán ezért is tudunk ilyen jól együttműködni. KAP írja általában a dalok szövegeit, aztán azt meghangszereljük közösen, és végül Janklovics Frontember Péter mikrofonjából köszön vissza a nóta, csodálatos átéléssel fűszerezve (mosolyog).

Lapozz, az interjú a következő oldalon folytatódik!

Oldalak

Utazás
Egy friss felmérés szerint a Z generáció nőinek több mint fele fontolóra venné, hogy egyedül utazzon külföldre.
Egészség
A listán rajta vannak az agyoncukrozott gabonafélék, de sok más termék is, amit alapból imádunk. Megmutatjuk, hogyan nem kellene étkezned a nap kezdetekor.
Sztárok
Bátran kimondhatjuk, hogy a rappert nehéz féken tartani. Kanye West most újra bunyózott hirtelen felindulásból.