Sírtam, mert nem volt joghurt - 9 hónap emlékei
A nyugalom hónapjai
Az első trimeszter émelygéseit érezvén nehéz volt elhinni a gyakorló anyukáknak azt, hogy a második harmad maga lesz a csoda. Amúgy már az önmagában egy csoda volt, hogy tudtam, anyuci leszek, és az én apróságom is érzi majd azt a jó anyaillatot, amit én érzek az anyukám közelében. Azokat a negyven fokos nyári, kora őszi napokat mondjuk szívesen kihagytam volna, de alapvetően tényleg vidám, kiegyensúlyozott hetek voltak ezek. Ekkor kezdtem el a manikűrös sulit is, és olyan erővel vetettem bele magam a tennivalókba, hogy magam is csodálkoztam. És ekkorra a kis kukackából apró, mocorgó emberforma lett, akinek állandóan izgő-mozgó kezecskéi és lábacskái nőttek. A gumis derekú nadrágok menthetetlenül ellepték a ruhásszekrényt.
Tényleg anya leszek! :)
Kajairigy lettem
A második trimeszter vége körül változtak meg az étkezési szokásaim is, amelyet nagyban befolyásolt a terhességi cukorbetegségem. Én, aki a legsoványabb csirkemellről is leszedi a vackokat, cupákos, reszketős húsokkal telerakott kocsonyát kívántam. És zabáltam. Egyszerre két tányérral. Arról nem is beszélve, hogy kajairigy lettem, rendesen fojtogatott a sírás, ha más is evett abból, amiből én ezer kilót akartam befalni. :) Ennek ellenére – és a diabétesz miatti diétának köszönhetően – mínusz 7 kilóval zártam a kilenc hónapot. A harmadik trimeszterbe lépve, a lelkes és igen szorgalmas karácsonyi készülődést követően egyszerre lelassultam. Csak tipegtem jobbra-balra, és komolyan mondom, annyira feledékeny lettem, hogy őrület! Még jó, hogy hazataláltam…
Emlékszel? Az utolsó időszakról már korábban is írtam. Tudod, az alvás, meg a névnapi hurkám februárban…
Azta, anya lettem! Lölő már mindjárt 3 hónapos!
Ezt ajánljuk: Kíváncsi vagy, hogy készítettük össze a gyerkőc csomagját az első közös utazásunkra? Kattints az előző bejegyzésemre!