Amióta anya lettem, elvárásaim vannak a játszótéren

Nyitva felejtett kapu, kéretlen köszöngetés, kérdés nélkül kínált falatok – egy játszótéren ez mind-mind megtörténhet. Játszóterezni jó, játszóterezni óriási öröm, de játszóterezni tanulságos is. Mert vannak szabályok ám!

A „játszóterezés” a nap fénypontja, mert játszóterezni jó. Gyerekként én is sokat mászókáztam, hintáztam az akkor még nem EU-konform játszótereken, de azon kívül, hogy fejjel lefelé, hason csapódjak a csúszda alatti homokba, más nemigen érdekelt. Ha voltak is szabályok a ’80-as évek játszóterein, hát, voltak. Még felnőttként sem volt lövésem arról, hogy léteznek olyanok, amiket nem ártana betartani. Aztán, amikor először lementünk Lölővel játszóterezni, hirtelen elvárásaim lettek.

És: kapu nyit és zár!

A játszóterezés nálunk azzal a bizonyos kapukérdéssel indul. Vagyis: kinyitjuk a kaput, majd, ha behaladtunk, be is zárjuk magunk után. És nem elsősorban azért, hogy a kutyák nehogy bejöjjenek. Sokkal inkább azért, mert féltem a kis felfedezőmet attól, hogy kicsábítsa a kapun kívüli terep. Szóval, ha azt látom, nyitva hagyod a kaput, szépen megkérlek arra, hogy zárd azt be!

Köszönni ér

Biztosan én vagyok a gáz amiatt, hogy köszönök, ha találkozom veled. Kérlek, ne vedd személyeskedésnek és ne haragudj, csak tudod, engem erre tanítottak, nekem a napszaknak megfelelő köszöntés a természetes!

Én gyerekem, te gyereked

Tudom-tudom, az én gyerekem az én felelősségem, de ha azt látod, hogy 240 km/órás sebességgel fog becsapódni a te csemetéd az enyém mellé, kérlek, szólj neki, hogy vigyázzon a csöppségemre! Ígérem, én is megteszem majd fordított esetben!