Anya cuki, de apa, hát, ő még cukibb!

Ez a különbség köztünk

Bár azt gondolom, hogy türelmes, gondoskodó és odafigyelő anyuka vagyok, teljesen egyértelmű, hogy a gyermekünk szemében én leszek/vagyok a sárkány. Mert, bátran állíthatjuk, hogy kijárna nekem „Az év legkövetkezetesebb embere” cím, ami, ugye, nem feltétlenül tetszik mindig Lölőnek. Ha ugyanis tegnap nem lehetett vállfával a kézben rohangálni, akkor holnap sem lehet, és ha kismotorral nem lehet bejönni a szobába kedden, akkor a hét többi napján sem. Apa sokkal jobb fej. Még megfejteni nem tudtam, pontosan miért. Lehet, hogy azért, mert talán az apukákban a következetesség csírái nem olyan mennyiségben vannak jelen, mint az anyukákban, vagy, mert, mondjuk, elfelejtik, mit mondtak tegnap a gyereknek? (Jó, azért a biztonsággal kapcsolatos dolgokban egy követ fújunk.)

Más a játék vele, mint velem

A „jobbfejséghez” azért hozzátartozik az is, hogy például egészen máshogyan játszunk. És bár világéletemben inkább voltam kreatív, mint nem, a kirakóval én csak kirakózom. Lölő-apa meg fül mögül varázsol puzzle-darabokat.

Néhány mondattal ezelőtt írtam arról a kukacról, amit még gyereknapra kapott tőlünk Lölő. Imádja. Van, hogy a kispajtásaival – Bogi babával, Karfiol Karcsival és Bogárkával – vonul el a zöld hengerbe, de van, hogy csak azért, hogy elbújócskázzon. Én ilyenkor, folyamatosan szólongatva Lölőt, keresem, de csak a legvégén nézek be a csőbe, hogy „Itt vaaagy, megvaaagy!”. Tök gyenge, nem? Apa meg belebújik, na, jó, pontosabb a megfogalmazás, ha azt mondom, magára húzza. De apa megteszi. Lölő meg kacag. Van amúgy hármójuknak – Lölőnek, apának és a kukacnak – egy koreográfiája is, amit természetesen akkor komponáltak, amikor nem voltam otthon. Este viszont jött a bemutató (hát, majdnem megettem őket!). :)