10+1 dolog, ami még a legtökéletesebb anyukát is tökéletlenné teszi

8. Sosincs olyan, hogy minden tiszta
Néhány hete beavattalak abba is, hogy milyen dolgok változtak meg anyaságom alatt. Tudsz tehát arról is, hogy nem keveset mosunk. Néha olyan, mintha nem lehetne a végére érni. Aztán amikor végül sikerül, akkor elégedetten hátradőlök, hogy na, ez is megvan, egyetlen koszos ruha sincs! Hát, persze, hogy ekkor serceg rám az olaj főzés közben, ilyenkor spriccel szét a meggy, míg magozom, és ilyenkor derül ki az is, hogy a pelenkázás nem annyira sikerült jól. Tehát jól jegyezd meg: egy kisgyerekes háztartásban (vagy ott, ahol van egy hozzám hasonló hibbant nőszemély), sosem lesz olyan, hogy minden ki van mosva!
9. Csere? Csak körülményesen!
Aranyszabály: pelenkázáskor mindig legyen minden szükséges kellék a kezed ügyében! Ezt most nyilván a tökéletes anyuka mondja. A tökéletlen viszont ezt mondja, de nem ezt csinálja, ugye… Ami kell hozzá: popsitörlő, popsikenőcs, tiszta pelenka és jókedv. Ez utóbbiból sosincs hiány, a pelenkázón történnek ugyanis a legfontosabb eszmecserék, itt törnek fel a hangos kacajok és itt jönnek a kakival, a pisivel és a fodros combokkal kapcsolatos, légből kapott, mégis a legtutibb, legkedvesebb mondókák, versikék és énekek. :)
De van, hogy a pelenkázóhoz rögzített tartóból a pelenka olykor-olykor elfogy. Na, és akkor most mondom, mit csinálok én!
„Lölőkém, itt bizony van valami a gatyuskádban, gyere, kincsem, megnézem!” – anya viszi Lölőkéjét a pelenkázóra. Gatyácska lehúz, a zoknit is eltávolítjuk (ha van), nehogy teli pelusba talpalás legyen, body kikapcsol és felhúz, kicsomagolás. Pelus tartalmának beazonosítása, örvendés, hogy minden kijön, aminek nem kell bennmaradnia. (Erre kitűnő költeményeink vannak már, amiért Lölő mindig széles mosollyal jutalmaz bennünket.) Nyúlok a csere pelusért, ami persze nincs a tartóban. És itt jön a másik szabály: sosem becsüljük alul a gyermek képességeit, így még a legkisebbeket sem hagyjuk felügyelet nélkül a pelenkázón! Tehát akkor a kicserélendő pelenkát lazán visszaragasztjuk (az esetleges kellemetlenségek elkerülésére), Lölő ölben, totyogunk a cserékért és feltöltjük a tárolót, majd a gyermeket újra visszafektetjük a pelenkázóra. Aztán jöhet a folytatás: a lazán visszakötött pelust kioldjuk, aztán észrevesszük, hogy nem lesz elég csupán pelenkát váltani. Új ruha is kellene! De miután az utóbbi szabály most is érvényes, így gyerek visszacsomagol újra, és totyogás együtt a tiszta ruháért. Aztán vissza a pelenkázóra, végre kipucolás, átöltöztetés. És lám, így lesz egy kétperces „melóból” legalább öt perccel több. Sebaj, édes munka ez! :)




























