Kovács Melinda - Kézműves szappanok megálmodója, készítője

Szakterületem

Én is küszködtem azzal, hogy a hagyományos kozmetikumok szárítják a bőrömet és bőrirritációt okoztak, ezért kezdtem bele a kézműves szappanok gyártásába. Webáruházam segítségével hamarosan elérhetőek lesznek szappanaim mások számára is.

Életutam

Ingatlanvagyon-értékelőként arra gondoltam, hogy szeretnék egy olyan hobbit, ahol a kreativitásomat ki tudom élni, és másképp tudok gondolkodni, mint amit a munkám megkövetel. Egy jó ideje már küszködtem a fürdőkozmetikumokkal, szárították a bőrömet, viszketett, egyszerűen nem voltak jók, pedig alaptermékeket használtam. Kerestem a lehetőséget, hogy kitől is tanulhatnám el ennek a kézműves mesterségnek az alapjait, csínját-bínját, és találtam rá Juhászné Kovács Kornéliára és Szappaniskolájára. Kellően alapos képzéseken túl, rengeteg gyakorlás és kísérletezés után vetettem magam bele a kézműves fürdőkozmetikumok engedélyeztetési eljárásába, melynek eredményeként hamarosan nyílik a webáruházam.

Mivel időm engedte, úgy gondoltam, megírom első könyvemet is, mely hamarosan megjelenik Szappan? Természetesen! A magyar kézműves szappan kisokos címmel.

Itt tudsz tanácsot kérni

KOVÁCS MELINDA

Email cím: [email protected] .

Eddig megjelent cikkek

A méz jótékony hatásai a bőrre: így alkalmazd a szépségápolásban
Fashion&Beauty
A következőkben szakértőnk, Kovács Melinda elárulja, miért játszik fontos szerepet ez a természetes alapanyag...
Nemezelt szappan: elkészítése, hatásai és használata a bőrápolásban
Fashion&Beauty
A következőkben szakértőnk, Kovács Melinda elárul minden fontos tudnivalót a nemezelt szappannal kapcsolatban...
A természetes kozmetikum, ami segít a bőrfiatalításban
Fashion&Beauty
A következőkben szakértőnk, Kovács Melinda ismerteti, milyen jelentős szerepe van a kecsketejnek a...
A ragyogóan egészséges bőr titka: a vörösbor szerepe a szépségápolásban
Fashion&Beauty
A következőkben szakértőnk, Kovács Melinda ismerteti, milyen jelentős szerepe van a bornak a szépségápolásban...
A természetes kozmetikum, amitől a hajad ragyogó és élettel teli lesz
Fashion&Beauty
A következőkben szakértőnk, Kovács Melinda ismerteti a kézműves szappan előnyeit a hajápolásban....
Hogy találjuk meg a jó minőségű természetes szappant? Szakértő válaszol
Fashion&Beauty
A következőkben szakértőnk, Kovács Melinda ismerteti, miként találhatjuk meg a legjobb minőségű kézműves szappanokat...
Hasznos tippek, amik segítenek a szoláriumozás utáni bőrápolásban
Fashion&Beauty
A következőkben szakértőnk, Kovács Melinda ismerteti, miként ápolhatjuk bőrünket szoláriumozás után a...
Szuper házi alapanyagok, amik segítséget nyújtanak napégés esetén
Fashion&Beauty
A következőkben szakértőnk, Kovács Melinda ismerteti, milyen házi alapanyagokkal ápolhatjuk a bőrünket esetleges...
A természet ajándékai, amikkel búcsút inthetsz az ekcémának
Fashion&Beauty
A következőkben szakértőnk, Kovács Melinda ismerteti, mik azok a csodaszerek, amikkel egyszerűen megszabadulhatunk...
Mi alapján választunk kozmetikai terméket? Szakértő válaszol
Fashion&Beauty
A következőkben szakértőnk, Kovács Melinda ismerteti, mi az a legfőbb szempont, amit figyelembe veszünk egy-egy...
Kincset érő shea vaj: a betegségekkel és a szépséghibákkal is harcol
Fashion&Beauty
A következőkben szakértőnk, Kovács Melinda ismerteti, miért jó a bőrünknek a shea vaj, mely az egyik kedvenc alapanyaga...
A természetes kozmetikum, amitől egész nyáron ragyogni fogsz
Fashion&Beauty
A következőkben szakértőnk, Kovács Melinda ismerteti, miért a levendulás kozmetikumok - szappanok, olajok - a...
A természet ajándéka: ettől lesz ragyogó és élettel teli a bőröd
Fashion&Beauty
Az olívaolajból készült szappanok csodás hatásairól mesélt szakértőnk, Kovács Melinda. Most megtudhatod, milyen ...
Így hat a só a bőrödre: nem csak ránctalanít
Fashion&Beauty
A só gyógyító hatásairól mesél szakértőnk, Kovács Melinda. Végre megtudhatod, mennyi mindenre használhatod...
Zsíros, olajos a bőröd? Itt a természetes megoldás rá
Fashion&Beauty
Van megoldás arra, hogy ne legyen zsíros, olajos a bőröd folyamatosan. Szakértőnk, Kovács Melinda segít...
Így lesz különleges színű és illatú a kézműves szappan
Fashion&Beauty
Szakértőnk, Kovács Melinda, a kézműves szappanok megálmodója és készítője. Most elmondja, mennyit számít egy...
Végre egy szappan, ami nem szárítja a bőrt
Fashion&Beauty
Szakértőnk, Kovács Melinda, a kézműves szappanok megálmodója és készítője. Ezúttal arról mesél, mi a különbség a...
A gyönyörű bőr titka: kézműves szappan, amit imádunk
Fashion&Beauty
Szakértőnk, Kovács Melinda, a kézműves szappanok megálmodója és készítője. Ezúttal elárulja a különleges...