Amal Clooney végzet asszonyaként tündökölt Cannes-ban: George Clooney nélkül jelent meg a sztárügyvéd

Amal Clooney idén férje, George Clooney nélkül érkezett a cannes-i filmfesztiválra, de a tőle megszokott tündöklés ezúttal sem maradt el.

Mindenkit elcsábított

Évek óta a cannes-i filmfesztivál egyik legszenzációsabb pillanata, amikor George Clooney és meseszép felesége, Amal kéz a kézben, elképesztően elegáns szerelésben, lopott romantikus pillantásokat vetve lejtenek végig a nívós esemény vörös szőnyegén. Nos, aki idén is várta, hogy megcsodálhassa a sztárpárt, annak sajnos csalódnia kellett, a színész ugyanis jelenleg a New York-i Broadwayen a Jó estét, jó szerencsét! című darabot adja elő, így ezúttal nem tudta elkísérni nejét a Francia Riviérára. Ám ez egyáltalán nem szegte az emberjogi ügyvéd kedvét, sőt: ahogyan tőle megszokhattuk, most sem bízta a véletlenre a megjelenését, és elhatározta, hogy ismételten az ujja köré csavarja a fél világot – ehhez pedig elég volt kiválasztania a valaha létezett egyik legszebb éjfekete estélyit, melyben ő maga úgy mutatott, mint egy ellenállhatatlan, ikonikus femme fatale. A folytatásért olvass tovább a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leadfotó: Karwai Tang/WireImage/Getty Images

Forrás: Harper's Bazaar

Oldalak

Lifestyle
Szakemberek szerint a valódi boldogság nem a külső körülményeken, hanem a tudatos döntéseken, a lelki egyensúlyon és az önmagunkhoz való kapcsolódáson múlik. Vannak szokások, amik minden igazán...
Fashion&Beauty
A helyileg használt bőrápolók tényleg befolyásolják a bőröd tartósságát, de ugyanígy hatnak a mindennapi szokásaid is. Hogy mit eszel, mennyit alszol (és milyen minőségű az az alvás), valamint a...
Lifestyle
Sztárok
A 31 éves énekesnő, két gyermeke születése után elhatározta, hogy egészségét a legmagasabb szintre emeli, lenyűgöző, közel 30 kilós súlycsökkenésen van túl. Bár a sztár állítása szerint soha nem...
Sztárok
A foci-legenda és a modell szerelme az évtizedek során csak mélyült.
Home&Design
Kis hely, nagy hatás – így alakítsd ki álomkonyhádat, ahol minden négyzetcentiméter számít.