Lifestyle

Porig alázta a magyarul kommunikáló családot a kolozsvári mentős - az ügyben most végre a román mentőszolgálat is megszólalt

Két héttel ezelőtt egy rosszullétre panaszkodó idős beteghez hívott mentőt Kolozsváron egy magyar család női hozzátartozója. Az orvos állítólag azt követelte a nőtől, hogy ne magyar, hanem román nyelven folytasson magánbeszélgetést az ellátásra szoruló férfival.

Miért folyamodtak a furcsa kéréshez?

Az ügyben a Kolozs megyei mentőszolgálat indított vizsgálatot. Az eredmény szerint kizárólag az agyvérzésgyanús beteg érdekében kérték a román nyelv használatát. Az igazgató és a jogtanácsos kézjegyével ellátott dokumentumban azt írták, hogy a 68 éves páciens tudott románul beszélni, és – bár az állapota miatt nehezen – ezen a nyelven kommunikált a mentősök csapatával, így jutott információhoz és közölt információt magáról és az állapotáról – írja az MTI.

A mentőszolgálat magyarázata szerint a mentős akkor kérte a román nyelv használatát, amikor a mentősök és a páciens közötti beszélgetést a hozzátartozók magyar nyelven megszakították, ezzel késleltetve a személyzet hozzáférését a beteg állapotára vonatkozó létfontosságú információkhoz.

„A páciens által nehezen kommunikált információt a magyarul nem beszélő mentős csapatnak meg kellett értenie. A személyzet tiszteletteljes módon és kizárólag a beteg egészségi állapotára vonatkozó információk gyűjtése céljából fogalmazta meg a román nyelv használatára vonatkozó kérést” – írta válaszában a mentőszolgálat.

Elnézést kértek

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A hozzátartozók közötti kommunikáció nem tartozik rájuk, amennyiben nem befolyásolja az orvosi beavatkozást, a személyzetet arra képezik ki, hogy a betegeket diszkrimináció nélkül ellássák. Ezzel együtt elnézést kértek a panaszostól, „ha az interakció nem az elvárása szerint zajlott, és intézkedéseket ígértek a kifogásoltak javítása érdekében”.

A panasztevő kolozsvári nő szerint a mentőszolgálat csak kimagyarázni próbálta a történteket, de lezártnak tekinti az ügyet, valamint hozzátette, hogy bízik benne, egyetlen magyar nemzetiségű emberrel sem történik hasonló.

A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat bejelentette: panaszt nyújt be a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz. Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei parlamenti képviselője már február elején azt mondta, hogy a bukaresti parlamentben is napirendre tűzik a Kolozsváron történteket.

(MTI/Blikk)

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A hét elején még nyugis lehet az időjárás, valamirevaló front a jövő hét közepén érkezhet térségünkbe.
Lifestyle
Egy bizonyos szigetről szóló történetek évszázadok óta keringenek – egyesek azt állítják, hogy látták és meglátogatták a legendás szigetet Írország nyugati partjainál. Állítólag hétévente egy zöld...
Lifestyle
Mumtáz Mahal, a mogul császár, Dzsahán felesége 38 éves korában hunyt el, ami arra késztette férjét, hogy egy grandiózus mauzóleumot építsen a tiszteletére. India mogul birodalma a világ egyik...
Lifestyle
Aki egyszer megtapasztalja, milyen íze van egy saját kezűleg készített paradicsomszósznak, az nehezen tér vissza a bolti változatokhoz.
Home&Design
A szobanövényeid állapota sokkal inkább függ az otthoni környezettől, mint elsőre gondolnád.
Lifestyle
Miután Charles Boycott 1880-ban megpróbálta kilakoltatni több bérlőjét, az írországi Mayo megye lakói azzal vágtak vissza, hogy kiközösítették – ez vezetett a „boycott” (bojkott) kifejezés...