Lifestyle

Nemzetközi fesztiválon díjazták a formabontó magyar horrorfilmet

Különdíjat nyert a 40. Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon szombat este Cibulya Nikol Holnap meghalok című független magyar horrorfilmje, az első és második játékfilmek versenyében. A film az világ egyik legrangosabb fesztiválján az egyetlen magyar játékfilmként indult.

"Csodálatos szakmai visszacsatolás"

A közvetlen állami támogatás nélkül készült játékfilm világpremierje október 11-én, pénteken volt a 40. Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon az alkotók jelenlétében – írja az MTI a film forgalmazójának közlése alapján. A díjjal kapcsolatban a rendező úgy fogalmazott: „óriási megtiszteltetés ez a díj, teljesen váratlanul ért. Nagyon fontos visszacsatolás számomra, hogy ennek a műfajnak A kategóriás fesztiválon is van helye."

Az alkotás producere Kárpáti György, aki szerint "egészen csodálatos szakmai visszacsatolás volt már a varsói versenybe kerülés önmagában is". Mikor a világpremier után az első hétvégén azt látták, hogy a filmnek a díjátadó utánra is betettek egy vetítést, eljátszottak a gondolattal, hogy esetleg díjazhatják is a filmet.

A Holnap meghalok a varsói szereplés után a jövő héten kezdődő, a fantasztikus filmekre specializálódott 52. Curtas Festival do Imaxinario spanyol nemzetközi filmfesztivál versenyprogramjában is szerepel, a magyar mozikban pedig november 7-től lesz látható országszerte. A történet szerint a terhes Irma visszavonul az erdő közepén található nyaralójukba. A lányt furcsa gondolatok szállják meg: úgy érzi, hogy másnap meghal. Az időpont egybeesik édesanyja halálának dátumával, ő is a 34. születésnapján hunyt el. Irma nem szeretne egyedül maradni a közelgő évfordulón, ezért elhívja magához a féltestvérét és a legjobb barátnőjét. Ám egyre több megmagyarázhatatlan esemény követi egymást, és már nem is tűnik annyira lázálomnak, hogy Irmának valami baja fog esni.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A Holnap meghalok Cibulya Nikol első játékfilmje, aki a Mária Terézia szül című rövidfilmjével idén elnyerte a magyar filmkritikusok díját. A Holnap meghalok főbb szerepeiben Kurta Niké, Meyer Lili, Kerekes Márton, Baki Dániel, Makranczi Zalán, Wrochna Fanni és Hárshegyi Ilma láthatók, a Vertigo Média gyártásában készült, producerei Kárpáti György és Berta Balázs.

Nem fog jót tenni a mozik látogatottságának, hogy erősen lehúzták a Joker 2-t a kritikusok, ami az év egyik legjobban várt filmje.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Home&Design
A színek nemcsak a hangulatunkat befolyásolják, hanem azt is, hogyan érezzük magunkat a konyhában – a megfelelő árnyalatok minden főzést és együttlétet örömtelivé tehetnek.
Lifestyle
Az egekbe szökő szállodai árak és az utazási költségek növekedése miatt egyre népszerűbbé válik a lakáscserés nyaralás, ahol a családok kölcsönösen egymás otthonában töltik a pihenésüket.
Sztárok
Hamarosan visszatér a képernyőre az X-Faktor legújabb évada, az RTL által közzétett legfrissebb előzetesek pedig garantálják, hogy feszültségből és drámai pillanatokból idén sem lesz hiány a mentori...
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...
Sztárok
A Jólvanezígy legutóbbi adásában vendégeskedett Majka, aki a műsorvezetővel, Nagy Ádámmal beszélgetve egy egészen döbbenetes történetet osztott meg a népszerű olasz turistaparadicsom, Velence...
Lifestyle
Andrew Graham-Dixon brit művészeti szakértő úgy véli, hogy azonosította Johannes Vermeer holland festő 17. századi remekművének, a Lány gyöngy fülbevalóval című ikonikus festményének híres alanyát –...