II. Erzsébet az esküvő előtt figyelmeztette Kamillát: előre megmondta, mi lesz

Mielőtt hozzáment Károlyhoz, Kamilla nagyon konkrét figyelmeztetést kapott II. Erzsébettől, aki pontosan tudta, menyének mire kell számítania – ő azonban nem hallgatott a néhai uralkodóra.

A királynő időben szólt

Miután 2005 februárjában bejelentették eljegyzésüket, Károly és Kamilla április 9-én összeházasodtak; a polgári ceremóniát a Windsor Guildhallban tartották, majd onnan a Szent György-kápolnába mentek, ahol lezajlott a templomi szertartás is. Az esküvő meghitt volt, mindössze 28 vendég vett részt, köztük a jelenlegi király fiai, Vilmos herceg és Harry herceg, valamint felesége gyermekei, Tom Parker Bowles és Laura Lopes. Mivel a menyasszony és a vőlegény is korábban házasok voltak, II. Erzsébet úgy döntött, nem vesz részt, ugyanis Anglia egyházának fejeként úgy érezte, nem helyénvaló, hogy ott legyen, viszont férjével, Fülöp herceggel az esküvői áldáson már megjelentek, majd fogadást rendeztek az újdonsült párnak a Windsori kastélyban. Ráadásul a néhai királynő az előkészületeket is figyelemmel kísérte, Kamillát pedig előre figyelmeztette egy konkrét dologgal kapcsolatban; részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Akad egy személy Kamilla királyné életében, aki minden lépésénél mellette van – és nem, kivételesen nem a férjéről, III. Károlyról beszélünk.

Leadfotó: Tim Graham Photo Library via Getty Images

Forrás: Daily Mail

Oldalak

Sztárok
Újabb utcai fotók bukkantak fel a közösségi médiában a 40. életévéhez közeledő Amber Heardről, aki a Johnny Depp ellen elveszített, gigantikus rágalmazási per után teljes visszavonultságban él...
Lifestyle
Egyre több gyakorlati tapasztalat világít rá a hazai REpont visszaváltási rendszer egyik legnagyobb, úgynevezett láthatatlan problémájára, amely naponta több tízezer műanyag palack újrahasznosítását...
Egészség
Nem minden, a szív számára kedvezőtlen étel tűnik elsőre egészségtelennek, ezért érdemes a megszokott fogásokkal kapcsolatban is tudatosabbnak lenni.
Sztárok
A Harry Potter-franchise évtizedek óta töretlen népszerűségnek örvend világszerte, a rajongók pedig a mai napig rajonganak a filmek háttérben zajló, sokszor egészen megdöbbentő kulisszatitkaiért.
Lifestyle
Rendkívül ritka és felháborodást kiváltó felvétel járta be a közösségi médiát: a Balaton szokatlanul alacsony vízállása miatt feltáruló tómederben kapta lencsevégre egy fotós a vízben dolgát végző...
Lifestyle
A néhány napja elhunyt amerikai újságírónő, aktivista Gloria Steinem rengeteget tett az egyenjogúsgért és azért, hogy a nők hangját az egész világon meghallják. A modern feminizmus egyik legismertebb...