A ritkán látott görög hercegnén ámul most a világ: a 37 éves Nina igazi természetes szépség, mosolya párját ritkítja

Nina Flohr igazán szerencsés nőnek mondhatja magát, hiszen férje nem más, mint egy valódi herceg, aki nemcsak előkelő családból származik, de még jóképű is.

Elragadó, bájos és csinos is

Mint ahogyan arról korábban már mi is beszámoltunk, II. Konstantin görög királynak, Görögország utolsó uralkodójának nem volt könnyű élete: 1974-ben végleg megfosztották őt a hatalmától, előtte egy évvel pedig a katonaság eltörölte a monarchiát, majd kikiáltották az országban a köztársaságot, amit egy népszavazás erősített meg. A katonai diktatúra bukása után aztán egy újabb népszavazást tartottak, ahol a többség a monarchia és a király ellen szavazott, ezért II. Konstantinnak nem volt más választása, mint elfogadni, hogy 9 évnyi uralkodás után vége a királyságának. Anna-Máriától született öt gyermeke így hivatalosan nem igazi hercegek és hercegnők, ám mégis annak tartják őket, hiszen egy korábbi királyi pár leszármazottjai. Köztük van a 37 éves Philippos herceg is, aki 2020-ban vette feleségül a vele egyidős Nina Flohrt, aki első látásra talán nem éppen úgy fest, mint egy hercegné, természetes szépsége azonban sokak szerint elbűvölő. Galériánkban mutatjuk őt!

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Cikkvégi tartalma... Múlt hétvégén Norfolkban találkozott a rákbeteg Katalin édesanyja, Carole Middleton, valamint Vilmos herceg, akiknek egy meglehetősen érdekes közös programjuk volt.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Quentin Tarantino húsz év után is élénken dédelgeti a Kill Bill folytatásának álmát: egy olyan történetet, ahol a Menyasszony és immár felnőtt lánya együtt néznek szembe a múlt bűneivel, miközben a...
Sztárok
A sztárvilágban a tökéletesség hajszolását sokan még mindig titokként kezelik, viszont az utóbbi időben egyre több híresség kezd el nyíltan beszélni plasztikai beavatkozásairól, felfedve azokat a...
Lifestyle
Otthonunk takarítása segít távol tartani a bektériumokat, és a rendszeres takarítással megszabadulhatunk az allergénektől, morzsáktól, piszoktól és mindenféle apró szennyeződéstől. Csakhogy nincs...
Lifestyle
Senkinek sem jó érzés, ha megütik – pláne akkor nem, ha a saját gyereke kezd el csapkodni, lökdösődni vagy kezet emelni másokra, esetleg magukra a szülőkre. Bár szinte nincs is olyan gyerek, aki ne...
Sztárok
Cindy Crawford a hatodik X-hez közelítve is még rendkívül üde és fiatalos, amit nem csupán a jó genetikának, hanem a tudatosságnak is köszönhet.
Lifestyle
Nálad mi tartozik a konyhai nagytakarítás fogalomkörébe? A tűzhely, a konyhapult, a szekrények és minden apró szeglet kisuvickolása mellett vajon hányszor pucolod ki konyhai kisgépeidet – például az...