Sztárok

91 évesen újra megnősült Vitray Tamás, címlapon mutatta meg negyedik feleségét a legendás televíziós

A honi televíziózás kultikus alakja eddig háromszor volt nős - exfeleségei között találjuk Kállay Bori és Földi Teri színésznőket is -, jelenlegi nejével korábban távkapcsolatban élt. A 91 esztendős médiaszemélyiség néhány évvel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy nem akar ismét oltár elé állni, most azonban "megszegte fogadalmát".

Négyszer házasodott

Kilencvenegy esztendősen újra megnősült Vitray Tamás Kossuth-díjas újságíró, az elmúlt 50 év honi televíziózásának egyik legfontosabb alakja - derül ki a Story magazin új számából. A lap az örömteli esemény okán interjút is készített a legendás médiaszemélyiséggel, aki korábban három alkalommal volt nős: első feleségétől, Vasvári Teréziától két fia született, második neje Földi Teri színésznő volt, akit Kállay Bori követett. Az egész publikumot meglepte, amikor a Kállay és Vitray 2019 második felében bejelentették, hogy pontot tesznek több évtizedes házasságuk végére. Az egykori televízióst azonban vadonatúj helyzete sem ejtette kétségbe: agglegényként is kitűnően feltalálta magát, sőt - ahogy a HVG.hu cikke is emlékeztet rá - néhány évvel ezelőtt még azt nyilatkozta, hogy nem áll szándékában újra oltár elé állni: "Egykori sportriporterként jól tudom, hogy legalább hat atlétikai versenyszámban a versenyzőknek ugyanazon a magasságon három kísérletük lehet. Ha mindháromszor leverik a lécet, nem mehetnek tovább. Nekem sincs több kísérletem." Úgy tűnik, a Kossuth-díjas legenda "megszegte fogadalmát", hiszen nemrég örök hűséget esküdött szerelmének, akivel egy ideig távkapcsolatban éltek.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

A sztárpár a közösségi médiában jelentette be a szenzációs hírt.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
A ragyogó, makulátlan bőr ígérete sokakat csábít arra, hogy egyszerre több hatóanyagot kenjenek magukra – pedig a túl sok jó is árthat.
Fashion&Beauty
Ha úgy érzed, a bőröd elvesztette a fényét, megjelentek a sötétebb foltok, vagy egyszerűen csak hiányzik az a „friss ragyogás”, amire mindenki vágyik, van egy egyszerű megoldás: a C-vitamin.
Sztárok
Kevés arc ivódott be annyira egy egész generáció emlékezetébe, mint a Kinder csoki csomagolásán mosolygó kisfiúé – pedig a gyerekkori portré mögött álló Matteo Farneti mára felnőtt férfi lett.
Lifestyle
Növényt ültetni, gondozni és nevelhetni szép dolog, és több szempontból hasznos is. Azt viszont nem mondanánk, hogy mindig egyszerű feladat, hiszen sokszor előfordul, hogy hiába igyekszünk életben...
Sztárok
A Jonas Brothers szerint Joe Rocktábor felvételi anyaga olyan rossz minőségű volt, hogy a Disney vezetői azt hitték, valaki meg akarja viccelni őket – mégis ez indította el a testvérek világsiker...