Ezekben a káprázatos ruhákban lejt végig a kifutón Hacsi Bogi a világversenyen: pompás kreációkat visel majd Magyarország Szépe

Gyönyörű darabokból nem lesz hiánya a 2023-as Magyarország Szépe győztesének, Hacsi Boglárkának az indiai Miss World világversenyen, ahová a szépség ezen a hétvégén utazik el.

Minden bizonnyal kitűnik majd a többi lány közül

Tavaly júniusban dőlt el, hogy a 71. alkalommal megrendezett Miss World világversenyen, Indiában, Hacsi Boglárka képviseli majd hazánkat, miután a szőke szépség megnyerte a Magyarország Szépe nevű szépségversenyt. A 2023. június 11-én, a Dunán közvetített rangos nemzeti döntő győztesét egy nagyszabású élő show-műsorban 16 versenyző közül választotta ki a zsűri, a szavazatok alapján pedig végül Bogi fejére került a korona, aki már fél éve készül a végső megmérettetésre, azaz a világversenyre. Magyarország Szépe két nap múlva, azaz február 17-én indul majd ki Indiába, és teljesen felkészültnek érzi magát arra, hogy méltó módon képviselje majd Magyarországot odakint, hiszen a 23 éves lány heti 3-4 alkalommal edzett, valamint táncpróbákra is járt az elmúlt hónapokban, hogy a talent versenyen is a legjobb formáját hozza. A március 9-én megrendezésre kerülő döntőn Boginak több ruhában is meg kell majd mutatnia magát a különböző fordulókban: galériánkban mutatjuk, milyen szemkápráztató ruhakölteményeket visz magával a szépségkirálynő!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

2023 júniusában választották Hacsi Boglárkát hazánk legszebb nőjévé. A Miss World Hungary győztese eredetileg november közepén indult volna Indiába a világversenyre, de a döntőt elhalasztották, ezért Bogi most február 17-én indul útnak a nagy megmérettetésre.

Leadfotó: Facebook/Miss World Hungary

Oldalak

Lifestyle
Van, amikor egyetlen véletlen pillanat elég ahhoz, hogy teljesen új irányt vegyen az életünk. A csillagok szerint ezen a héten három jegy különösen nyitott egy olyan találkozásra, amely nem véletlen...
Lifestyle
Sokan küzdenek a makacs hasi zsír ellen, de kevesen tudják, hogy egyetlen bizonyos ételfajta kihagyásával már rövid idő alatt látványos változást érhetnek el.
Lifestyle
A rohanó hétköznapok, az állandó nassolás, a késő esti vacsorák és a sikertelen diéták után sokan keresnek olyan módszert, amely nemcsak látványos, hanem fegyelmezett és következetes is. A Harcosok...
Christmas
A zserbó évtizedek óta az ünnepi sütemények koronázatlan királynője, mégis van egy apró trükk, amellyel egészen új szintre emelhető az íze. Ha most kipróbálod, garantáltan így készíted majd ezt a...
Lifestyle
Sztárok
Darren Barnet nevét a világ 2020-ban ismerte meg a Netflix Én még sosem... című sorozatának köszönhetően, azóta pedig szó szerint epekednek érte a nők, nem véletlenül.