Geszti Péter őszinte véleményt mondott Azahriah-ról: „Érdekelne, hogy miből is áll össze az ő sikere”

A Femcafe.hu-nak nemrégiben lehetősége nyílt arra, hogy interjút készítsen az EMeRTon-díjas magyar rapperrel, dalszövegíróval és reklámszakemberrel, Geszti Péterrel, aki 20 év után tért vissza a képernyőre, mint műsorvezető. A beszélgetés során az előadót nem csupán az Adom a napom című műsoráról kérdeztük, hanem arról is, mit gondol például az elképesztően sikeres 21 éves pályatársáról, Azahriah-ról.

„Nincsenek véletlenek”

Hetek óta óriási a felhajtás a népszerű magyar előadó, Azahriah körül, nem véletlenül: a 21 éves énekes arra készül, hogy májusban háromszor is megtöltse a Puskás Arénát, jelenleg pedig épp Európa-szerte ad koncerteket hatalmas sikerrel, hiszen a turné összes állomására elfogytak a jegyek. Elképesztő tehát, amit Baukó Attila eddig elért, és hol van még a vége – a fiatal énekes számára nincs megállás, folyamatosan érkeznek tőle az újabbnál újabb dalok és szerzemények, a rajongói tábora pedig napról napra csak bővül. Több híresség is megfogalmazta vele kapcsolatban a véleményét az elmúlt hetekben, most pedig Geszti Péter is elárulta, mit gondol Azahriah-ról valójában. Galériánkban olvashatod a részleteket!

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

Szinte nincs olyan ember ideahaza, aki ne tudná, ki is az a Geszti Péter: az EMeRTon-díjas magyar rapper, dalszövegíró és reklámszakember pályafutását gyermek-, valamint szinkronszínészként kezdte, de már főiskolásként dalszövegeket írt a népszerű Első Emelet zenekar számára, és riporteri, műsorvezetői, valamit forgatókönyvírói munkái mellett időközben országos ismertségre tett szert, mint előadó.

Leadfotó: VIASAT3

Oldalak

Lifestyle
A nyugdíjasok sok kedvezményt válthatnak be Magyarországon, de a többségük nem is tud róla.
Sztárok
A palota falai között mindig is történtek furcsa dolgok, de amikor Meghan Markle megérkezett, a feszültség szinte tapinthatóvá vált. Most Harry volt testőre mesélt arról, miért szorult ökölbe sokak...
Lifestyle
Az ajándékozás legnehezebb része mindig az, hogy eltaláljuk: minek örülne igazán a másik. Tavaly zoknit adtál? Kicsinek bizonyult. Vagy bögrét? Abból már tele a konyhaszekrény. Idén engedd el a...
Sztárok
A világklasszis portugál labdarúgó nemrégiben menyasszonyával, Georgina Rodríguezzel és két kislányával együtt indult felhőtlen hangulatú tengerparti nyaralásra.
Sztárok
Harry és Meghan jó pár éve nem karácsonyozik már a brit királyi családdal, ám ez nem azt jelenti, hogy a régi windsori hagyományok közül egyet se követnének.
Lifestyle
A modern hagyomány szerint december 5. éjjelén - illetve a következő nap hajnalán - a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt esztendőben jól viselkedtek, ajándékokat ad nekik. Nos, az...