Home&Design

Milyen lenne a nappali dohányzóasztal nélkül?

Ahhoz, hogy a lakásunkat kellőképpen praktikusnak és kényelmesnek érezzük, sok mindenre szükség van. Például azokra a bútordarabokra, amiknek a jelenléte már-már kötelezőnek számít a környezetünkben.

Közéjük tartoznak a dohányzóasztalok is, amik kicsi vagy közepes méretű, rendszerint alacsonyabb asztalok, amik a nappaliba, az ülőgarnitúra elé kerülnek abból a célból, hogy a kényelmünket szolgálják, és emellett dekorációs célokat is betöltsenek.

A MÖBELIX dohányzóasztalai remek példát mutatnak arra, hogy egy ilyen bútordarab mennyire stílusossá is tudja tenni a nappalinkat, ezáltal hozzájárulva ahhoz az összképhez, amit el szeretnénk érni.

Ugyanakkor a szerepe a praktikum szempontjából sem mellékes. Ha erre bizonyítékot keresünk, akkor elég elgondolkodnunk ahhoz, hogy milyen is lenne a nappalink nélküle. Lássuk!

Nem tudnánk letenni a poharunkat

Ha fel kellene idéznünk egy mozdulatot, ami a dohányzóasztal közelében történik, akkor valószínűleg az lenne, hogy épp valaki leteszi rá a poharát. És talán ez lenne az a helyzet, amikor a legjobban hiányozna, ha nem lenne ott az ülőgarnitúra mellett.

Elvégre ez az a hely, ahol hellyel kínáljuk a vendégeinket, és ahol mi magunk is szívesen megpihenünk egy csésze kávéval vagy üdítővel a kezünkben, amit bizony – ha máskor nem, miután megittuk – le akarunk majd tenni egy vízszintes felületre.

Nem lenne helye a távirányítónak

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Azokat a tárgyakat a legnehezebb rendben tartani, amiknek nincs kijelölt helyük például a dohányzóasztalon, annak híján ugyanis hol ide, hol oda rakjuk őket. Ennek pedig az az eredménye, hogy tulajdonképpen mindig kallódnak valahol – ilyen a távirányító is.

Mivel a TV-t sok esetben a kanapéról kapcsoljuk ki/be, így a távirányítót valahogy mindig ott találjuk meg. Ha viszont fekvő pozícióba szeretnénk helyezkedni vagy egyszerűen csak elnyújtóznánk, akkor útban van.

Kevesebb lehetőségünk lenne a dekorálásra

Az évszakok változása sokunkat arra ösztönöz, hogy az éppen aktuális hangulatunknak megfelelően dekoráljuk a lakásunkat. Különösen előszeretettel tesszük ezt ősszel, amikor is például a dohányzóasztalon is előkerülhetnek végre a gyertyák, illatosítók és egyéb apróságok - feltéve, ha vannak.

Nem lennének kéznél a kedvenc tárgyaink

A kanapéra gyakran nemcsak egy csésze vagy pohár itallal a kezünkben érkezünk, hanem például egy jó könyvvel vagy újsággal, amit szintén le akarunk tenni, miután olvastuk őket. Ha viszont nincs a közelben semmi, ahová letehetnénk, akkor vagy maradnak az ágyon rendezetlenül, vagy ott kell hagynunk a kényelmes pozíciónkat, hogy helyet találjunk nekik.

A nappalinkban jó néhány olyan bútordarab van, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy szeressünk ott időt tölteni - ilyenek a dohányzóasztalok is. Nem lenne szerencsés, ha nem állnának rendelkezésünkre, de érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen is lenne a nappali nélküle.

Ha nem tetszik a kép, ami elénk tárul, akkor irány a MÖBELIX webshopja, ahol hamar rátalálhatunk arra a változatra, ami már első látásra is megdobogtatja a szívünket!

Oldalak

Home&Design
Lifestyle
A születésed napja nemcsak az asztrológia szempontjából lehet fontos és árulkodó, hanem a számmisztikáéból is. Amennyiben te is egy bizonyos napon születtél, akkor fényes jövő áll előtted és nagy...
Sztárok
Lisa Eilbacher annak idején milliókat bűvölt el a vásznon, ám a ’80-as évek ragyogása után váratlanul hátat fordított Hollywoodnak – most pedig alig lehet ráismerni a visszavonultan élő sztárra.
Egészség
Egy friss kutatás szerint van egy hétköznapi ital, ami látványosan fokozhatja az edzés teljesítményét – és valószínűleg ott lapul a hűtődben.
Lifestyle
A megfelelő takarítószerek kiválasztása nemcsak azt garantálja, hogy hatékonyan ki tudod tisztítani az otthonodat, és mindent megszabadítasz a baktériumoktól és szennyeződésektől, hanem azt is, hogy...
Lifestyle
Minden gyerek imádja, ha mesélnek neki – de tudtad, hogy a közös meseolvasás sokkal többet ad, mint egy kis esti varázslat? Akár napközben, akár elalvás előtt veszitek elő a legszebb mesekönyveket,...
Lifestyle
Az ezotéria szerint a baba fogantatásának hónapja megjósolhatja milyen személyiség lesz vagy mennyire bizonyul sikeresnek. Ám a tudományt sem hagyja hidegen az, mit árulhat el a kicsi fogantatásának...