Minden idők egyik legsötétebb gyerekrablási ügye: Többezer kicsit kínzott meg a szociális otthont vezető nő

Az amerikai Georgia Tann több mint 20 éven át rabolt el gyerekeket egy bonyolult hálózat segítségével, hogy aztán bántalmazzák, majd eladják őket.

Szociális munkás álruhájába bújt emberrabló

Ez a ravasz nő kihasználta az örökbefogadás körüli szabályozás hiányát, és a leendő szülők elkeseredettségére támaszkodott. A Tennessee Children’s Home Society jótékonysági szervezet gyermekotthonában a bezárása után készült jelentések szerint sok gyerek meghalt Tann gondozása alatt. Azok, akiknek sikerült túlélniük, és megtudták az igazságot, még mindig küzdenek Georgia egykor elkövetett kegyetlenségével.

Beulah George "Georgia" Tann 1891-ben született Philadelphiában, Mississippi államban. Ügyvédnek készült, ám az apja megtiltotta, hogy továbbtanuljon, így szociális munkásként helyezkedett el. Ez azon kevés társadalmilag elfogadható pozíciók között volt akkoriban, amit nők is végezhettek.

Először Mississippiben dolgozott, de hamarosan elbocsátották, mert ok nélkül távolította el a gyerekeket az elszegényedett otthonokból. Talán ez már az előjele volt annak, hogy mi lesz belőle?

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Kattints a galériára!

Lina lehetett a legfiatalabb anyuka a világon, aki mindössze öt évesen adott életet a kisfiának.

fotó: 123rf.com, forrás: insider

Oldalak

Sztárok
Több mint húsz év telt el Angelina Jolie és Billy Bob Thornton botrányoktól övezett házassága óta, ám a színész ma sem fogja vissza magát, ha egykori feleségéről van szó.
Fashion&Beauty
A ragyogó, makulátlan bőr ígérete sokakat csábít arra, hogy egyszerre több hatóanyagot kenjenek magukra – pedig a túl sok jó is árthat.
Fashion&Beauty
Ha úgy érzed, a bőröd elvesztette a fényét, megjelentek a sötétebb foltok, vagy egyszerűen csak hiányzik az a „friss ragyogás”, amire mindenki vágyik, van egy egyszerű megoldás: a C-vitamin.
Sztárok
Kevés arc ivódott be annyira egy egész generáció emlékezetébe, mint a Kinder csoki csomagolásán mosolygó kisfiúé – pedig a gyerekkori portré mögött álló Matteo Farneti mára felnőtt férfi lett.
Lifestyle
Növényt ültetni, gondozni és nevelhetni szép dolog, és több szempontból hasznos is. Azt viszont nem mondanánk, hogy mindig egyszerű feladat, hiszen sokszor előfordul, hogy hiába igyekszünk életben...