Súlyos betegségre is utalhat, ha ezeket a tüneteket tapasztalod éjszaka: vedd komolyan, ha téged is érint ez az alvászavar!

Az obstruktív alvási apnoe következménye komolyabb is lehet, mint azt elsőre hinnénk, ugyanis azok az emberek, akik ettől az alvászavartól szenvednek, nagyobb kockázatnak vannak kitéve a súlyos egészségügyi állapotokat illetően.

Te is tapasztaltad már magadon ezeket a tüneteket?

Az obstruktív alvási apnoéról csak kevesen hallottak, pedig ez az alvászavarok egyik legkomolyabb, legsúlyosabb típusa: ahogyan azt a WEBBeteg is írja, az apnoe következtében a légzés alvás közben időről-időre abbamarad, majd újra elindul, ennek pedig akár rendkívül kritikus következményei is lehetnek. Olyan tünetei lehetnek, mint például a hangos horkolás, az alvásból való felriadás, a napközbeni fáradtság, álmosság, az éjszakai légszomj, a száraz szájjal vagy torokfájással való ébredés, a reggeli fejfájás, és mint azt már említettük, az alvás során tapasztalt időszakosan kialakuló légzésmegállás. Ahogyan a Mirror is írja, a szakemberek szerint ez az alvászavar akár demenciához, valamint más, pusztító betegségekhez is vezethet, ha nincs megfelelően diagnosztizálva vagy kezelve. Hogy melyek ezek, az galériánkból kiderül!

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Ártalmatlannak tűnhet ez a panasz, az orvosok szerint azonban megéri komolyan venni, hiszen akár az életünk is múlhat rajta.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lehet, hogy eddig csak a tekintetükből próbáltad kiolvasni, mire gondolnak — de a tudomány szerint a szemöldök még többet árul el.
Lifestyle
Olyan felismerés éri a Skorpiót, ami felszabadító hatással lesz rá. Napi horoszkóp.
Sztárok
Katalin hercegné mindig is ismert volt kifinomult humoráról, de a karácsonyi ajándékozás során sikerült jócskán meglepnie férje testvérét, Harry herceget.
Lifestyle
Mindannyian szeretnénk, hogy értékeljenek, szeressenek, és valódi, kölcsönös kapcsolatok vegyenek körül bennünket — ám nem mindenki közeledik tiszta szándékkal.
Lifestyle
Az élelmiszerüzletek többsége december 24-én, illetve december 31-én is nyitva tart majd. Azonnal mutatjuk a pontos részleteket.
Fashion&Beauty
A ragyogó, egészséges bőr nemcsak önbizalmat ad, hanem árulkodik arról is, hogyan bánunk saját testünkkel.