Egymásba szerettek, pedig nem lett volna szabad: titkos légyottokra járt a magyar színésznő az imádott gróffal, aki nős férfi volt

Kiss Manyi szerelmi élete korántsem alakult sikeresen: a színésznő nagy álma volt, hogy kimondja a boldogító igent szíve választottjának, a sors azonban más-más utat szánt a fiataloknak.

Eltiltották élete szerelmétől

Korábbi cikkünkben már bemutattuk Kiss Manyi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész rendkívüli karrierútját, aki a múlt század egyik legnagyobb magyar sztárja volt – a legkülönfélébb szerepekben bizonyította be tehetségét, a közönség, valamint a szakma pedig egyenesen rajongott érte. Egész életét a munkájának szentelte: kivételes pályafutásának négy és fél évtizede alatt mindig dolgozott, napjait a színház, a rádió, a filmgyár és később a televízió között osztotta meg, felkérést pedig sohasem utasított vissza, és szerepet sem mondott le, sőt, még a legfárasztóbb forgatásokat, valamint próbákat is szó nélkül vállalta. Közismert tény azonban, hogy a magánélete egyáltalán nem alakult ilyen fényesen, ráadásul a gondjait mindig megtartotta magának, s még a legközelebbi barátaival sem osztotta meg, hogy mi bántja a lelkét. Egyetlen férfi volt az életében, akit tiszta szívből szeretett, s akit még azután sem tudott elengedni, hogy kapcsolatuknak többé már nem volt jövője. Részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A magyar színészlegenda, Básti Lajos 1948-ban vezette oltár elé Ferrari Violettát, aki éppen csak betöltötte 18. életévét, ennek ellenére mindenki hitt abban, hogy semmi sem állhat a boldogságuk útjába. Végül azonban nem így lett…

Leadfotó: Fortepan / Szalay Zoltán
Forrás: Meglepetés

Oldalak

Fashion&Beauty
Nyáron nincs is jobb egy olyan gardróbnál, amelyben minden darab könnyedén kombinálható mindennel. A kapszulagardrób éppen ezért lett az egyik legnagyobb divatszó az elmúlt években: kevesebb...
Utazás
Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.
Lifestyle
Váratlan fordulatok vagy spontán helyzetek mozdíthatják ki a Rákokat a megszokott biztonságból.
Lifestyle
A Nyilas játékos, kalandvágyó hangulatra számíthat a mai nap folyamán.
Sztárok
Tudtad, hogy Ed Sheeran legszebb szerelmes dalainak jelentős részét ugyanaz a nő ihlette? Az énekes gyerekkori barátjából lett meseszép felesége, Cherry Seaborn nemcsak élete nagy szerelme, hanem...
Egészség
Az omega-3 zsírsavak esszenciális tápanyagok, melyeket a szervezeted nem tud előállítani. Ugye a halakban van a legtöbb.