Még a legközelebbi barátai sem tudtak a fájdalmairól: meggyötört nő volt az ország ünnepelt primadonnája

Kiss Manyi páratlan tehetségű, sokoldalú és bámulatos művész volt, aki bárki arcára képes volt mosolyt csalni, annak ellenére is, hogy a magánéletében sokat szenvedett – fájdalmairól azonban még azoknak sem beszélt, akik a legközelebb álltak hozzá.

Nem mutatta ki a szomorúságát

Kiss Manyi a múlt század egyik legfoglalkoztatottabb színésznője volt, akinek művészi munkáját számos rangos kitüntetéssel ismerték el – 1954-ben Jászai-díjat, 1957-ben Kossuth-díjat kapott, 1962-ben lett érdemes, 1964-ben pedig kiváló művész. Kollégái és a nézők is rajongtak érte, hiszen otthon érezte magát a színpadon, emellett minden szerepében kiválót és emlékezeteset alakított, még akkor is, ha nem szerette az adott karaktert. Ám amennyire sikeres volt a pályafutása, annyira boldogtalanul alakult a magánélete: az ünnepelt színésznő csak a nyilvánosság előtt tűnt gondtalannak, a színfalakat maga mögött hagyva, a biztonságot nyújtó otthona falai között már egyedül küzdött meg a mindennapjait mérgező fájdalmakkal és nehézségekkel…

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Karády Katalin búgó hangjával és erotikus kisugárzásával a múlt század egyik legünnepeltebb dívája, színésznője és énekesnője volt, mégsem adatott meg neki a könnyű sors.

Leadfotó: Fortepan / Inkey Tibor

Oldalak

Lifestyle
Az állandó kísérőnkön, a Holdon olykor titokzatos fényvillanások jelennek meg. A tudósok sokszor ellentmondanak egymásnak, hogy ezt mi okozhatja.
Lifestyle
Bár a reklámok világától sokszor elkülönítjük a filmeket és sorozatokat, valójában a vászon és a képernyő régóta a marketing egyik legerősebb terepe.
Sztárok
Ma, majdnem egy évtizeddel a megismerkedésük után, Harry és Meghan története – a botrányaik ellenére – még mindig tartogatnak izgalmas részleteket a rajongók számára.
Lifestyle
A többség már igyekszik készülni az ünnepekre a bevásárlással, így bevetik a fagyasztót, ahova kerül hal, valamint hús is.
Lifestyle
Amikor kistestvért tervezünk a családba, ritkán gondolunk bele, hogy ez a csodálatos változás a nagyobb gyerekben bizony féltékenységet és bizonytalanságot is kelthet. Pedig ahol több gyerek él...
Lifestyle
Hihetetlen, de volt idő, amikor a gyereknevelés nem a szeretetteljes szándékokról, a tanító módszerekről és a fejlesztő hozzáállásról szólt. Akkoriban a fegyelem, a szigor és a „rendcsinálás” volt a...