Shirley MacLaine 80 felett is pont úgy élvezi az életet, mint fiatalon: így néz ki napjainkban a legendás színésznő – fotók

Az Oscar-, Golden Globe-, Emmy- és BAFTA-díjas Shirley MacLaine lassan a kilencvenedik életévéhez közelít, fiatalos lendülete azonban ma is a régi.

Igazi ikon

Shirley MacLaine 1934. április 24-én látta meg a napvilágot. Négyévesen már önálló tánc-produkcióval szórakoztatta a környezetét, s bár egy ideig balerina szeretett volna lenni, hamar rá kellett jönnie, hogy magassága és testalkata miatt nem igazán alkalmas erre a pályára, ezért eldöntötte, hogy színésznőként próbál szerencsét. A középiskola után a Broadway felé vette az irányt, mígnem egy nap rámosolygott a szerencse, ugyanis neki kellett beugrania a sérült főszereplő helyett – a nézőtéren pedig történetesen ott ült egy producer, aki nyomban leszerződtette egy Hitchcock-film női főszerepére. Ebből a találkozásból igazi hollywoodi álomtörténet következett: Shirley máig népszerű alkotásokban bizonyította be a tehetségét, mindeközben pedig ő maga is legendává formálódott. Az utánozhatatlan ikon ma már 88 éves, s bár természetesen az elmúlt évtizedek alatt sokat változott és az idő múlása látható nyomot hagyott a vonásain, derűje és kisugárzása a régi maradt, ő maga pedig továbbra is igyekszik aktív életét életet – akár még arra is vevő, hogy elfogyasszon egy finom martinit a szabadban a családtagjaival. Galériánkban megmutatjuk, hogyan fest napjainkban az egyedülálló Shirley MacLaine:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön
Leadfotó: Herbert Dorfman/Corbis via Getty Images

Oldalak

Sztárok
A 26 éves modell őszinte, filtermentes bejegyzése azonnal megmozgatta a követőket: sokak szerint még soha nem tűnt ennyire közvetlennek és magával ragadónak.
Fashion&Beauty
Bőrápolási rutinunkat célszerű az időjárás változásaihoz igazítanunk, a hideg idő beköszöntével például van néhány összetevő, melyeket jobb inkább messziről elkerülnünk, ha szeretnénk megőrizni...
Sztárok
Brendan Fraser ikonikus szerepe majdnem az életébe került: A múmia forgatásán olyan baleset történt vele, amelyről az orvosok később azt mondták, néhány másodpercig „technikai értelemben halott” volt...
Lifestyle
Ma különösen szerencsés energiák veszik körül a Bikát. Napi horoszkóp.
Lifestyle
Az év utolsó napjai váratlan fordulatokat hoznak az Ikreknek. Hétvégi szerelmi horoszkóp.
Utazás
Az EU-s kézipoggyász-szabályok hamarosan egyszerűbbé és átláthatóbbá válhatnak.