A plasztika rabja lett a 80-as évek kedvenc énekesnője: hihetetlen, de 54 évesen jobban néz ki, mint fénykorában – Fotók

Már fiatalkorában is éltek-haltak érte a férfiak, 50 felett azonban sokak szerint szexibb, mint valaha, ám a rengeteg beavatkozástól ugyanakkor felismerhetetlenné is vált, legalábbis a rajongók véleménye szerint.

Eltűntek természetes vonásai

Sabrina Salerno az 1980-as évek második felében robbant be a köztudatba, amikor nemzetközileg ismert popsztárrá vált: az énekesnőt kezdetben Samantha Fox olaszországi verziójaként emlegették, a Sabrynak is becézett dögös díva azonban kikérte magának ezt az összehasonlítást, és hamar elkezdett olyan karriert kiépíteni magának, hogy még csak véletlenül se hozzák hírbe brit pályatársával. Salerno tehát elérte a hőn áhított hírnevet, annak ellenére, hogy kezdetben nem sok jóval kecsegtette őt az élet: anyja 17 éves volt, amikor Sabrina megszületett, apja pedig elhagyta a családot a kicsi érkezése után, így a lány 12 éves volt, amikor először találkozott édesapjával. Sabrina ötéves koráig a nagybátyjánál nevelkedett, majd nagyszüleihez került, végül 16 évesen anyjához költözött nagyravágyó terveivel, miszerint tovább szeretne tanulni, ennek érdekében pedig még nyelvleckéket is vett angolból, franciából és oroszból, ám tanulmányait félbehagyta. Salerno 14 évesen kezdett énekelni, de időközben szépségversenyeket is nyert, így belevágott a modellkedésbe is, egy tehetségkutató verseny megnyerése után pedig műsorvezetőként is debütált. Énekesnői karrierjében az 1987-es év hozta meg számára az áttörést: a Boys (Summertime Love) című dal az év egyik legnépszerűbb európai slágere lett, így Sabrina előtt megnyíltak a kapuk a külföldi pályafutás felé is – bár a lehetőséggel igyekezett élni, az 1990-es években teljesen eltűnt a nemzetközi zenei színtérről, habár Olaszországban továbbra is kedvelt énekesnő maradt. Ami azonban talán még karrierjénél is érdekesebb, az a kinézete: Sabrinának jót tett az idő múlása, ugyanis az előadó lassan 55 évesen szexibb, mint anno a 80-as években, bájait pedig nem fél megmutatni követőinek sem…

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Nicole Brown Simpson és barátja gyilkossága a mai napig az egyik legvitatottabb és legtöbbet emlegetett emberölési ügy az Egyesült Államok történetében.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
A svéd királyi család a minap ismét a figyelem középpontjába került egy hivatalos esemény kapcsán, ahol Károly Fülöp herceg felesége, Zsófia hercegné elegáns megjelenésével minden tekintetet magára...
Sztárok
A 2026-os labdarúgó-világbajnokság minden eddiginél nagyobb figyelmet kap, és nemcsak a pályán zajló küzdelmek végett, hanem a gyönyörű focistafeleségek és barátnők miatt is.
Lifestyle
Emelkedett hangulatban, támogatók, neves szakemberek és művészek között ünnepelte 10. születésnapját a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány. A Katona József színházban rendezett gálán mi is ott voltunk...
Lifestyle
A nyári utazások legizgalmasabb része a repülés, de a fedélzeten komoly veszélyek is leskelődnek ránk. Szakértők szerint van négy olyan pont a repülőn, amit jobb, ha meg sem érintesz a saját...
Lifestyle
Heves zivatarok, pusztító szélvihar és óriási méretű jég fenyegeti Magyarországot. A meteorológusok szerint az ítéletidő vasárnap éri el a csúcspontját, és komoly károkat okozhat az érintett...
Lifestyle
Világszerte milliók eszik, mégis kevesen tudják, honnan kapta a nevét a hot dog. A történetben szerepel egy rajzoló, egy sportesemény és egy különös nyelvi baki is. A végeredmény pedig örökre...