Tragikus baleset áldozata lett Kelet-Európa James Deanje: a 39 éves lengyel színész szinte azonnal életét vesztette

Zbigniew Cybulskit óriási tehetségként tartották számon, ám amerikai pályatársához hasonlóan ő is túl korán és túl fiatalon távozott az élők sorából.

Az 50-es és 60-as évek sztárja volt

James Deant, az amerikai színészt minden bizonnyal senkinek sem kell bemutatni: az Édentől keletre, a Haragban a világgal és az Óriás sztárja mindössze három nagy mozifilmben szerepelt, melyek miatt két Oscar-díjra is jelölték halála után, mégis legenda lett. Hatalmas tehetségként tartották őt számon, emellett piszkosul jóképű is volt, így borítékolva volt számára a siker, amit sajnálatos módon nem sokáig élvezhetett. 24 éves korában ugyanis James az Óriás forgatása közben egy autóversenyre utazott, az országúton azonban karambolozott kocsijával és életét vesztette. Nagyon fiatalon halt hát meg a biszexualitásáról is ismert Dean, csak úgy, mint lengyel pályatársa, Zbigniew Cybulski, aki szintén magasra tört szakmájában, de Jameshez hasonlóan ő sem sokáig lehetett a csúcson, ugyanis egy borzalmas közlekedési balesetben 39 évesen váratlanul életét vesztette.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Lupe Vélezt a szakma igazi férfifalónak ismerte, aki sosem mondott nemet egy buja együttlétre, ám a színésznő a kapcsolatok romantikus részéhez már nemigen értett: féltékenységével megmérgezte összes viszonyát, de az sem volt ritka, hogy testileg és lelkileg is bántalmazta partnereit.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Nem túl kényelmes, de egyáltalán nem véletlen: a légiutas-kísérők meghatározott testtartásban ülnek le- és felszálláskor.
Lifestyle
Ismerős az érzés, amikor a karácsonyi asztalnál egyetlen kérdés elég ahhoz, hogy megfeszüljön a levegő? Van egy rövid válasz, ami elegánsan lezárja a kellemetlen témákat – de kevesen merik bevetni.
Lifestyle
Bizonyára veled is előfordult már, hogy a munkahelyeden, az edzőteremben vagy épp házimunka végzése közben magába szippantott az internet legmélyebb bugyra.
Lifestyle
Az 1996-ban elhunyt Baba Vangát sokan a Balkán Nostradamusának nevezik, és bár egyesek vitatják e megtisztelő titulus jogosságát, a vak bolgár jósnő köré szőtt kultusz a mai napig nem csappant meg.
Lifestyle
Ha szeretnéd, hogy a muskátlid ne csak túlélje a telet, hanem tavasszal dús virágba boruljon, fontos, hogy már most tudatosan készülj fel rá és megfelelően ápold a növényt a hideg hónapokban.
Utazás
Pár nap múlva itt a karácsony, ám ha abban reménykedtél, hogy az ünnepek alatt fehérbe borul az ország, akkor van egy szomorú hírünk a számodra.