Sztárok

Itt a Google listája: ezekre a színészekre, zenészekre és filmekre kerestünk rá idén a legtöbbször

A Stranger Things népszerűsége még mindig töretlen

A zenészek kategóriájában a Maroon 5 énekese, Adam Levine áll az első helyen, a második helyezett Mary J. Blige lett, de sokan kerestek rá Kate Bush nevére is, akinek 1985-ben született, Running Up That Hill című dala ismét felkapottá vált, ugyanis felcsendült a Stranger Things című kultsorozatban.

A legkeresettebb film idén az Encanto című animációs mozi lett, de sokan voltak kíváncsiak a Thor: Szerelem és mennydörgésre, valamint az új Top Gunra is. A tizedik helyet egyébként szintén egy animációs alkotás, a Pirula panda szerezte meg.

A sorozatok mezőnyében az Eufória vitte a pálmát, de sok nézőt érdekelt a már említett Stranger Things is. Számosan kerestek rá Az örökösnő álarca mögött és a Sárkányok háza című produkciókra is.

A legkeresettebb dalok egy jelentős része azért szerepel a listán, mert elhangzott valamelyik közkedvelt nagyjátékfilmben vagy sorozatban. A már említett Running Up That Hill mellett ezért kerülhetett az összesítésbe három szám az Encantóból.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A közép-európai EU-fővárosok – Budapest, Prága, Varsó – az idén sem szerepelnek a felső tízes mezőnyben.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A hús nagyon kényes dolog, és a hentesek lerántották a leplet néhány húsfajtáról, amit nem szabadna szupermarketben megvenni.
Egészség
Állítólag a reggeli a nap legfontosabb étkezése, és megmutatjuk, hogy mi köze van ennek az öregedéshez.
Sztárok
Zendaya lélegzetelállító, gyöngyházfényű összeállításban kápráztatta el a rajongókat, megjelenésével pedig tökéletesen megidézte Athéné istennő kifinomult eleganciáját. A különleges szett nem...
Sztárok
Észak-Korea a világ egyik legzártabb állama, ahol a politikai lojalitás nem csupán elvárás, hanem a mindennapi élet szinte minden területét átható követelmény. A rendszer működésének részeként olyan...
Lifestyle
Sok szakítás azért történik meg, mert túl korán költöznek össze a párok, de előtörnek a jelek is, hogy nem illenek össze.
Sztárok
Négy évig sem telefonon, sem személyesen nem keresték egymást, most pedig újra együtt kellett versenyezniük. Pap Dorci és Esztergályos Patrik az RTL+ Exek csatája második évadában találkozott először...