Kim Dzsongun apjának privát séfje kiteregette a szennyest: őrületes titkok láttak napvilágot az észak-koreai vezetővel kapcsolatban

Kenji Fujimoto korábban a GQ magazinnak adott interjút, melyben olyan titkokról rántotta le a leplet az észak-koreai vezetővel kapcsolatban, amelyeken a mai napig mindenki csak ámul és bámul.

A „Kedves Vezető”

Kim Dzsongun neve valószínűleg senki számára nem ismeretlen, hiszen nap mint nap hallani őrült szabályairól és „világmegváltó” terveiről is – édesapjáról, Kim Dzsongilról azonban már kevesebb szó esik idehaza, pedig ő volt az, aki miatt részben Kim Dzsongun olyan kegyetlen ember lett, amilyen ma. Dzsongil a dinasztiaalapító Kim Ir Szen fia, aki 1993-tól egészen 2011-ig a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság legfelsőbb vezetője volt, legismertebb megszólítása pedig a Kedves Vezető és a Nagy Vezető – mindmáig így hivatkoznak rá, pedig Dzsongil 2011 decemberében elhunyt szívelégtelenség következtében, ezután nevezték ki fiát, Dzsongunt örökösnek. Bár a vezetőt kedvesnek emlegették, és az iránta tanúsított személyi kultusz ma is él, természetesen fiához hasonlóan neki is akadtak kétes ügyei és megkérdőjelezhető döntései – ezekről egykori privát séfje részletesebben is beszélt egy interjúban, ahol hihetetlen dolgok derültek ki Kim Dzsongun elődjéről…

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Egy biztos: az összes elég hihetetlennek tűnik, de talán nem is olyan meglepő, hogy az észak-koreai sajtó ilyen különös dolgokat kommunikál istenített vezetőikről.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Mintha hosszú várakozás után végre megmozdulna körülöttük a világ: három csillagjegy számára izgalmas és örömteli fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét. Olyan lehetőségek érkezhetnek, amelyek...
Fashion&Beauty
Egy 18. századi provence-i kastély mesébe illő díszletei között kötötte össze az életét Phoebe Dynevor és szerelme, Cameron Fuller. A Bridgerton sorozat Daphne-ját alakító színésznő egy igazán...
Lifestyle
Egy beszélgetés ezen a héten teljesen új irányba terelheti az Oroszlán gondolatait. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.
Sztárok
Jean-Claude Van Damme lánya nemcsak szépségét örökölte édesapjától, hanem elképesztő kitartását és harcművészeti tehetségét is.