Sztárok

Árpa Attila vallott a párkapcsolatairól és randizási szokásairól: „Egyéjszakásnak szántam egy nővel, házasság lett”

November 14-én, azaz ma este indul a Bachelor - A Nagy Ő című műsor, melyben Árpa Attila vállalkozott arra, hogy megtalálja élete párját.

Így kereste korábban a szerelmet

Árpa Attila a Borsnak mesélt arról, hogy korábban milyen élményei voltak párkapcsolat és magánélet terén, valamint hogy eddig miként próbálta megtalálni a másik felét. Az 50 éves színész elárulta, nem híve a társkereső alkalmazásoknak és annak, hogy az emberek balra-jobbra húzogassák egymást a Tinderen. “Én úgy ismerkedtem eddig, hogy amikor megláttam egy nőt és rajta ragadt a szemem, akkor ott kész voltam. Utána kezdődhet a hódítás és az udvarlás. Ez így történt mind a négy komoly kapcsolatomban. Ötben… legyen négy… Beleértve a házasságomat is” – számolt be korábbi élményeiről.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Azt is elmondta, nem híve az egyéjszakás kalandoknak, mégpedig azért, mert nem érti, miért kéne abbahagyni az élvezeteket egyetlen éjszaka után." Tulajdonképpen volt egyszer, hogy egyéjszakásnak szántam egy nővel, amiből kicsit több éjszaka, egy házasság lett” – vallotta be humorosan, majd elmondta, a hiedelemmel ellentétben ő nem egy nagy csajozó.

Forrás: Bors Fotó: Instagram

Oldalak

Sztárok
Home&Design
Legyen gyönyörű és stílusos az étkezőasztalod ezekkel a szakértői tippekkel!
Christmas
Ki ne fogyasztana örömmel az adventi időszakban egy kis gőzölgő, ínycsiklandó forralt bort? Ráadásul most mutatunk egy kiváló receptet, amit gyerekjáték elkészíteni otthon, így ha nincs kedved, még a...
Lifestyle
A hajszárító alapdarab, amely csodás tincseid szárazzá varázsolására alkalmas. De tudtad, hogy a háztartás más területein is igazi jolly joker lehet? Máris mutatjuk, a hajápoláson túl milyen hasznos...
Fashion&Beauty
A téli divat legszebb arcát mutatja, amikor a kabát nem csupán praktikus réteg, hanem az egész megjelenés meghatározó eleme. Idén a tervezők különösen magasra tették a lécet: izgalmas textúrák,...
Lifestyle
Az Ikrek manifesztációs ereje ma hatalmas kavar. Napi horoszkóp.
Egészség
Sok nagyszülő esküszik a régi gyógymódokra a megfázás ellen, de ezek mennyire lehetnek hatásosak a modern világban?